Ter 23,1–4.19;24.1–8.62–67 – Sára temetése
1Sára százhuszonhét esztendeig élt, 2aztán meghalt Kirját-Arbában – azaz Hebronban –, Kánaán földjén. Ábrahám odament, hogy meggyászolja és elsirassa. 3Amikor azután felkelt a halotti szertartástól, így szólt Hét fiaihoz: 4»Jövevény és idegen vagyok én nálatok, adjatok nekem sírnak birtokot köztetek, hogy eltemethessem halottamat!«
19Ezek után Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát Makpéla mezejének barlangjában, Mamréval – azaz Hebronnal – szemben, Kánaán földjén.
1Ábrahám, akit az Úr mindennel megáldott, öreg és élemedett korú volt már. 2Akkor Ábrahám azt mondta háza legöregebb szolgájának, aki gondját viselte mindenének, amije volt: »Tedd a kezedet az ágyékom alá, 3hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istenére, hogy nem veszel fiamnak feleséget a kánaániak lányai közül, akik között lakom, 4hanem elmégy az én földemre és az én rokonságomhoz, s onnan veszel feleséget fiamnak, Izsáknak!« 5A szolga azt felelte: »Hátha nem akar az a lány eljönni velem erre a földre? Vigyem vissza akkor a fiadat arra a helyre, ahonnan kijöttél?« 6Ábrahám erre így szólt: »Őrizkedj attól, hogy valaha is visszavidd a fiamat oda! 7Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és szülőföldemről, aki szólt hozzám, és megesküdött nekem, azt mondta: ‘Ivadékodnak adom majd ezt a földet!’ – Ő elküldi majd angyalát előtted, s kapsz onnan feleséget a fiamnak. 8Ha azonban a lány nem akar követni téged, nem kötelez ez az eskü. A fiamat azonban ne vidd vissza oda!«
62Izsák eközben megérkezett Lahai-Rói kútjának vidékéről, és a Negeb földjén lakott. 63Mivel a nap alkonyatra hajlott már, kiment busongani a mezőre. Amikor azonban felemelte szemét, látta, hogy tevék jönnek a távolban. 64Rebekka is felemelte szemét, és meglátta Izsákot. Erre leszállt a tevéről,65és megkérdezte a szolgától: »Ki az az ember, aki jön elénk a mezőn?« A szolga azt felelte neki: »Ő az én uram!« Erre a lány hamar fogta a fátylát, és befödte magát. 66A szolga aztán elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett, 67az pedig bevitte Rebekkát anyjának, Sárának sátrába. Feleségül vette, és annyira megszerette, hogy megvigasztalódott fájdalmától, amelyet anyja halála miatt érzett.
A Teremtés könyve 23–24. fejezetéből
kiválasztott versek Sára halálát és Ábrahám leszármazottainak történetét
beszélik el. A könyv családok történeteit beszéli el, amelyek néppé válnak, egy
Istentől megáldott leszármazás folytán. Apák és anyák sokaságának sorsa fonódik
egybe Isten szava nyomán, amely életté válik. Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka.
Kezdetben Ábrahám jövevénynek tekintette magát, talán úgy is mondhatjuk,
„bevándorlónak”. Ez az állapot utal Izrael történetének kezdetére, amelyre a
pátriárkák és Mózes folyamatosan emlékezteti a népet: azt jelenti, állandó
lakhely nélkül, zarándokként élni, idegenként egy olyan földön, amely Isten
ajándéka, tehát nem teljes mértékben a tulajdonuk, olyan föld, amit elsősorban
művelni és védelmezni kell, nem pedig uralkodni rajta, kisajátítani. Ebben az
állapotban bizonyos értelemben minden ideiglenes, és benne van a birtoklástól
való szabadság, amit oly kevéssé gyakorol az ember. Ábrahám kénytelen
megvásárolni egy kis földterületet, hogy el tudja temetni Sárát. Ez a jelenet
érzékelteti helyzetének bizonytalanságát, de benne van az a szabadság is, hogy
tudja: a föld és a leszármazottai mind az Úr ajándékai, nem ő a szerzője és a
birtokosa annak, amit ajándékba kapott. A pátriárkák és egész Izrael
történetében ott van ez az állandó visszatérés a kezdetek emlékezetéhez, ahogy
a Második törvénykönyvben olvashatjuk: „Apám vándorló arám volt, lement
Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes
néppé vált”. Erre nekünk, keresztényeknek is emlékeznünk kell; ez az alapja
egyetemességünknek, amely mindenkit befogad.
A Szent Kereszt imádsága
