Július 23., kedd

Szent Antalra emlékezünk, aki a mai Kijev mellett, egy barlangban élt remeteként (†1073), Szent Teodózzal együtt az orosz szerzetesség atyja, a barlangmonostor alapítója

Kiv 14,21–31 – A tenger csodálatos módon megnyílik Mózes és népe előtt

Imádság az Úr anyjával, Máriával

21Amikor aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr erős és forró szél által, amely egész éjjel fújt, elhajtotta és szárazzá tette a tengert, s a víz kétfelé vált. 22Erre Izrael fiai bementek a kiszáradt tenger közepébe, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a kőfal. 23Ekkor az egyiptomiak üldözni kezdték őket, és bementek utánuk: a fáraó minden lovassága, harci szekere és lovasa bement a tenger közepébe. 24Amikor aztán eljött a hajnali őrváltás ideje, íme, az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak táborára. Szétzilálta hadseregüket, 25és kitörte harci szekereik kerekeit, úgyhogy megfeneklettek. Azt mondták ekkor az egyiptomiak: »Fussunk Izrael elől, mert az Úr harcol érettük ellenünk!«
26De az Úr ekkor azt mondta Mózesnek: »Nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, hogy térjenek vissza a vizek, rá az egyiptomiakra, harci szekereikre és lovasaikra!« 27Amikor aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az hajnalban visszatért előbbi helyére, a vizek nekizúdultak a menekülő egyiptomiaknak, és az Úr belesodorta őket a habok közepébe. 28Így a visszatérő vizek elborították a fáraó egész hadseregének harci szekereit és lovasait, akik utánuk nyomultak a tengerbe: egy sem maradt meg közülük. 29Izrael fiai azonban átkeltek a kiszáradt tenger közepén, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a kőfal.
30Így szabadította meg az Úr azon a napon Izraelt az egyiptomiak kezéből. 31Amikor aztán látták a tenger partján a meghalt egyiptomiakat, s azt a hatalmas kezet, amellyel az Úr elbánt velük, félte a nép az Urat, és hittek az Úrnak és szolgájának, Mózesnek.

Mózes, aki erős, mert vele van az Úr, kinyújtja a kezét a még összezárt tenger fölé. És a tenger megnyílik. Izrael talmudi bölcsessége úgy kommentálja ezt, hogy a tenger csak akkor nyílt meg, amikor az első izraelita belelépett a vízbe. A hívő ember, mint Mózes, Istenre bízza magát, nem várja meg, hogy teljes bizonyossága legyen, nem akar mindent előre tudni. Az Úrra bízni magunkat azonban nem azt jelenti, hogy passzívak maradunk. Mózes szembenéz a tengerrel, meggyőzi a népét, küldi őket annak ellenére, hogy félnek és ellenállnak, mert amint ki is mondják, nosztalgiát éreznek a múlt iránt, és mert vannak rejtett félelmeik is, amelyek kioltják a reményt, „megszomorítják” a Lelket, ahogyan Pál apostol mondaná. A hívő ember az Úrra bízza magát, tudja, hogy ő nem hagyja egyedül, szeretete hűséges, és megszabadítja ellenségei kezéből. A hívő ember nem azért bízza magát az Úrra, mert mindent megkapott, hanem mert tudja, az Úr nem engedi, hogy hiányt szenvedjen valamiben. Ahogyan a húsvéti liturgia mondja, a Vörös-tengeren való átkelés a megkereszteltek jövendőbeli népének előképe, azoké, akiket Isten kiválaszt és magához vesz, elszakítja a gonosztól, és egy néppé gyűjti össze. Izrael fölismerte, hogy az Úr keze hatalmas, megszabadította az egyiptomi szolgaságból. Mózes ennek a szabadulásnak a látható jele. És általában a hívők közössége is ilyen jel, munkálkodásunk révén szabadít meg az Úr sokakat a világ sokféle szolgaságából. És az Úr ma is csodákat és csodajeleket művel az evangéliumot hallgató és követő népe által.

Imádság az Úr anyjával, Máriával