Nunziára
emlékezünk, a Nápolyban elhunyt szellemi fogyatékos asszonyra; és vele együtt
minden sorstársára, akik az Úrban szenderültek el
Kiv 33,7–11;34,5–9.28
– A találkozás sátra
7Mózes pedig fogta a sátrat, és messze a táboron kívül verte azt fel, s elnevezte szövetség sátrának. Így a népből mindenkinek, akinek valami kérdezni valója volt, ki kellett mennie a szövetség sátrához, a táboron kívülre.8Valahányszor Mózes kiment a sátorhoz, fölkelt az egész nép, mindenki kiállt sátra ajtajába, és nézett Mózes után, amíg ő be nem ment a sátorba. 9Amikor aztán belépett a szövetség sátrába, leszállt a felhőoszlop, megállt az ajtónál, és az Úr beszélt Mózessel. 10Amikor az izraeliták látták, hogy a felhőoszlop ott áll a sátor ajtajánál, mindannyian felálltak, és leborultak sátruk ajtajában. 11Az Úr pedig beszélt Mózessel, szemtől szembe, úgy, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Aztán Mózes visszatért a táborba, de szolgája, az ifjú Józsue, Nún fia nem távozott a sátortól.
5Amikor aztán az Úr leszállt a felhőben, Mózes odaállt mellé, és kiáltotta az Úr nevét. 6Amíg az Úr elvonult előtte, azt mondta: »Uralkodó Úr, irgalmas és kegyes Isten, hosszan tűrő, nagy könyörületességű és hűségű, 7te irgalmasságot gyakorolsz ezer nemzedéken át, megbocsátasz gonoszságot, vétket és bűnt. Előtted azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorlod az apák gonoszságát gyermekeiken, unokáikon, harmadik és negyedik nemzedékükön!« 8Ekkor Mózes sietve leborult a földre, meghajtotta magát, 9és így szólt: »Ha kegyelmet találtam színed előtt, Uram, kérlek, járj velünk! Bár keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, és fogadj tulajdonoddá minket!«
28Ő tehát ott volt az Úrnál, negyven nap és negyven éjen át. Kenyeret nem evett, vizet nem ivott, és felírta a táblákra a szövetség tíz igéjét.
A
sivatag nehéz körülményei között is lehet találkozni az Úrral. Ahhoz azonban,
hogy az egész nép találkozhasson Vele, szükség volt a hit emberére, amilyen
Mózes volt. Ő különleges közösségben élt az Úrral. A sátorra ereszkedő felhő
Isten jelenlétének a jele volt, aki beszélt prófétájával. De Isten nem csak a
prófétája miatt szállt alá, Mózesen keresztül egész Izraelhez beszélt. Mózesben
olyan erő volt, ami vonzotta az embereket: rá tekintettek, Isten embere volt,
szemtől szemben beszélt az Úrral, közvetíthette tehát Isten gondolatait mindenkinek.
Azzal, hogy meghallgatta, az egész nép részt vett az Istennel való párbeszédben,
amely a találkozás sátrában folyt. Ehhez viszont mindenkinek ki kellett lépnie
a kis sátrából, szokásos keretei közül, szűk horizontjából, és meg kellett
hallgatnia Mózest. Nem véletlenül írja a szent szerző, hogy Mózes visszatért a
táborba. Isten szava leszáll az emberek mindennapi életébe, hogy
megtermékenyítse szeretettel. Minden emberben benne van a vágy, hogy lássa
Istent, az ő szépségét. Mózesben ég ez a vágy, és imádságban fejezi ki. De ki
láthatja Isten arcát? Isten nem rejti el arcát Mózes elől, nem utasítja el
kívánságát, amely kifejezi hitét és szeretetét. Mózes megláthatja Isten
dicsőségét, örömét lelheti jelenléte szépségének. Felviszi őt az Úr a sziklára,
irgalmas kezével ő maga vigyáz rá, hogy megláthassa, és életben maradhasson. A
Tábor-hegyén Jézus is megmutatta dicsőségét a tanítványoknak. Látták színében
elváltozott arcát. Mi is szemlélhetjük benne Isten arcának szépségét, azt az
arcot, amely mindig ott van a Sant’Egidio közösség imádságainak központi
helyén. A zsoltárossal együtt mondjuk: „Ragyogtasd ránk arcod, és
megmenekülünk”.
Imádság az Úr
anyjával, Máriával
