Jer 38,4–6.8–10;
Zsolt 39; Zsid 12,1–4; Lk 12,49–53
A
mai vasárnapon hallott evangéliumban sürgetés rejlik: hirdessük mindenkinek
Isten országát, amely már közel van. Jézus ezt mondta azoknak az embereknek,
akikkel találkozott: „Tartsatok bűnbánatot… mert közel van a mennyek országa!” Könnyű
beletörődni a jelen nehézségeibe, bezárkózni saját kis világunkba, és
megfeledkezni Isten országának távlatairól. Az Úr azonban újra visszatér
közénk, és elismétli: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást
akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” Gyengéd és magával ragadó szeretet tüze
ez, amely segít, hogy elfelejtsük saját magunkat. Jézus félreérthetetlen
konkrétsággal magyarázza meg, hogy mire gondol: „Azt hiszitek, azért jöttem,
hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem – mondom nektek – meghasonlást.”
Nehezen tudjuk elképzelni, hogy ezek a szavak Jézus szájából hangzottak el. Az
evangélium gondolkodásmódja azonban eltér a miénktől. Jézus kijelentése,
amelyben inkább a kardot emlegeti, semmint a békét, arról szól, hogy nem kis
életterünket védelmezi, hanem értelmet akar adni életünknek. Ő nem azért jött,
hogy a gazdagon lakmározó ember fösvény nyugalmát óvja, aki észre sem vette az
ajtaja előtt éhező szegény Lázárt; s nem is azért, hogy mentséget találjon a
pap és a levita önzésére, akik az úton félholtan fekvő ember láttán egyszerűen
továbbmentek. Ez ugyanis nem béke, hanem fösvénység, érzéketlenség, bűn. Nincs
béke erőteljes, szenvedélyes szeretet nélkül. Jézus szeretete harcol a közöny
ellen! Az Úr azért jött, hogy nekünk ajándékozza a szeretet tüzét. Ha engedjük,
hogy lángra lobbantsa a szívünket, a világ is megváltozik. A belőle áradó meleg
pedig megsejteti velünk Isten új idejét.
Imádság az Úr
napján
