Augusztus 3., szombat

Lev 25,1.8–17 – A jubileum

Előesti imádság

1Így szólt továbbá az Úr Mózeshez a Sínai hegyen:

8Számlálj továbbá magadnak hét évhetet, azaz hétszer hét, tehát összesen negyvenkilenc esztendőt, 9s a hetedik hónapban, a hónap tizedik napján, az engesztelés idején, fúvasd meg a kosszarvat egész földeteken, 10s tedd szentté az ötvenedik esztendőt. Hirdess szabadulást földed minden lakójának, mert örvendetes esztendő az. Kapja vissza akkor mindenki a birtokát, és térjen vissza mindenki eredeti családjához, 11mert az örvendetes, az ötvenedik esztendő az. Ne vessetek, ami a szántón magától terem, ne arassátok le, tőkéiteket ne metsszétek és termését ne takarítsátok be, 12hogy szent legyen az örvendetes esztendő, hanem azt egyétek, amit éppen találtok. 13Az örvendetes esztendőben mindenki kapja vissza a maga birtokát. 14Ha eladsz valamit embertársadnak, vagy vásárolsz valamit tőle, ne szomorítsd meg testvéredet, hanem az örvendetes esztendő óta eltelt évek száma szerint vásárolj tőle, 15ő meg a termés száma szerint adjon el neked. 16Minél több esztendő van hátra az örvendetes esztendőig, annál nagyobb legyen az ár, s mennél kevesebb időt számlálhatsz, annál olcsóbb legyen a vétel, mert a termésidőt adja el ő neked. 17Ne nyomorgassátok meg a saját nemzetségetekből levőket, hanem mindenki félje Istenét, mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek.

A Leviták könyve ebben a fejezetben a jubileumi év elrendeléséről ír: minden ötvenedik esztendőben hagyni kellett pihenni a földet – „ne vessetek… ne szüreteljétek le a fürtöket” – és mindenkinek vissza kellett adni a birtokát, ami korábban az övé volt. A harsona szava jelezte a jubileum kezdetét (eredetileg maga a szó is erre utal). Ez a rendkívüli év valamiképpen helyreállította azt az eredeti rendet, amelyet az ember ember általi kizsákmányolása felforgatott. Kifejezésre juttatta azt is, hogy az ember nem korlátlan ura a földnek. A jubileum véget vetett az erősek által a gyengébbek kárára elkövetett igazságtalanságnak és mindenféle sanyargatásnak, amitől a föld és az emberek egyaránt szenvedtek. Újra helyreállt az emberek közötti egyenlőség, az az egyetemes testvériség, amely Isten akarata, hisz ő mindenkit egyformán gyermekének tekint. Ennek az ünnepi évnek az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás és az ígéret földjére történő bevonulás emlékéhez volt köze. Az Úr ugyanis az ígéret földjére történt bevonuláskor minden izraelita családnak adott egy darab földet, hogy lakják és műveljék. Senki sem volt tehát a földnek abszolút tulajdonosa. A föld Isten adománya volt, nem a népé; még kevésbé volt valamilyen csoport vagy egyén hódításának eredménye. A Leviták könyvének e rendelkezései alapján az izraeliták minden ötvenedik évben újra és újra fölfedezik majd Isten elsőségét és egymással való testvériségüket. A föld és annak gyümölcsei az Úr tulajdona. Ő teremtette és osztotta el igazságosan. Nem tudjuk, mennyire tartotta meg Izrael népe mindezeket a parancsokat, amelyek legalábbis segítettek neki emlékezni arra, hogy az Úré a főhatalom minden és mindenki felett. Mondhatjuk, hogy ezek a parancsok Jézus eljövetelével teljesedtek be igazán: a názáreti Jézus első igehirdetésében, amelyben szabadulást hirdet a foglyoknak és gyógyulást a betegeknek, az Úr kegyelmének esztendejét is meghirdeti: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok” (Lk 4,21).

Előesti imádság