Assisi Szent
Klára (†1253) emléknapja, aki Szent Ferenc tanítványa volt a szegénység és az
evangéliumi egyszerűség útján
Bölcs 18,6–9;
Zsolt 32; Zsid 11,1–2.8–19; Lk 12,32–48
„Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok
úgy látta jónak, hogy nektek adja országát.” Így
kezdődik a mai vasárnap hallott szakasz Lukács evangéliumából (Lk 12,32).
Jézus tanításának lényegéről van benne szó: ez Isten
országának eljövetele. Isten országa nem más, mint Isten szuverén uralma
az emberek élete fölött, az Atyának pedig úgy tetszik, hogy ezt a szuverenitást
megossza azokkal, akik alamizsnát adnak, hogy kimeríthetetlen erszényt
szerezzenek maguknak, elfogyhatatlan
kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly.
Jézus azt akarja mondani, hogy a földi javakkal ellentétben, amiket el lehet
veszíteni, a mennyei kincseket semmilyen veszély sem fenyegeti. Itt újra
megjelenik az a bibliai hagyomány, amely a jócselekedeteket a mennyben
megőrzött kincseknek tekintette; egy ősi zsidó mondás így fejezi ki ezt: „Atyáink földi kincseket halmoztak fel, én meg égieket. Atyáink
olyan kincseket gyűjtöttek, amelyek nem kamatoznak, én olyanokat gyűjtöttem,
amelyek kamatoznak.” Ilyen az a tanítvány, aki várja az Urat és
országát.
Az evangélium ezt
a gondolatot annak az intézőnek a példabeszédével világítja meg, akit ura a
háztartása élére állít, mielőtt elutazik. Az
intéző – gondolván, hogy ura késik – ütni kezdi a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik, részegeskedik. Ez a jelenet
első látásra túlzónak tűnhet, valójában azonban gyakori helyzetet ír le.
Tulajdonképpen ebből az elterjedt hozzáállásból ered megannyi sok
igazságtalanság, mindennapos kis gonoszság, amely sokak életét megkeseríti – amikor
azt gondoljuk, kiskirályok módjára
viselkedhetünk a többiekkel szemben, minket úgysem ér semmi baj.
A
virrasztó éberség olyan erény, amelyet manapság nem nagyon gyakorolnak. Pedig
alapvető fontosságú az életünkben. Gyakran elalszunk dolgaink fölött, hagyjuk,
hogy ránk nehezedjenek a gondok és az aggodalmak. „Ahol a kincsed, ott a szíved
is” (Lk 12,34) – mondja Jézus. Ez a mi problémánk is. A keresztény ember kincse
az Úr, élete a rá való várakozásban telik. A Jézus által említett jutalom, melyet
azok kapnak, akiket ébren talál majd, hihetetlenül nagy, megfordítja a szokásos
viszonyokat: az úr a szolgák szolgája lesz. Felövezi magát, asztalához ülteti
és kiszolgálja őket. Értelmes és teljes életet azok élhetnek, akik nem maguk
miatt éberek, hanem az Úr fogadására készülnek.
Imádság az Úr
napján
