Szám 20,1–13 – Meriba
vizénél
1Az első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám és ugyanott el is temették. 2Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, 3s pörölni kezdtek és azt mondták: »Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! 4Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? 5Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?« 6Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége. 7Az Úr így szólt Mózeshez: 8»Vedd a botot és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.« 9Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki, 10s egybegyűjtötte a népet a szikla elé, és azt mondta nekik: »Halljátok, ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?« 11Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága. 12Azt mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: »Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok.« – 13Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét.
Ismét itt vagyunk az ígéret földje felé vezető sivatagi vándorlás útján. Ez
a sivatag olyan, akár a mindennapi élet, akár a hívő ember mindennapi élete.
Nehézségek és akadályok mindig vannak. Az itt leírt napon például vízhiány
lépett föl, pedig a víz nélkülözhetetlen (nyilván mindenki érti, mit jelenthet
víz nélkül bolyongani a sivatagban). Ennek a jelenetnek a leírása – más
szentírási szövegektől eltérően – azt a kifejezést használja, hogy az „emberek Mózesnek támadtak”. A héber eredetiben szereplő ige nem arra utal, ami
mindnyájunkkal gyakran megesik, azaz, hogy összeveszünk valakivel. Itt arról
van szó, hogy Isten tetteit rendkívül igazságtalannak tartják: megszabadított
egy népet, és lám, most hagyja meghalni! Ez nagyon súlyos vád. Izrael
folyamatos értetlenségének és arra való képtelenségének a gyümölcse, hogy az Úr
védelmére hagyatkozzanak. Az élet nehéz pillanataiban az emberek gyakran az
Urat vádolják azzal, hogy igazságtalan, megfeledkezve megannyi ajándékáról. Az
ember így bezárkózik saját szűk igazságérzetébe, folyton siránkozik, és saját
jogait kéri számon, anélkül hogy a szükségben alázatosan segítséget kérne
másoktól. De az Úr a panaszokat is meghallgatja, és nem fárad bele, hogy
válaszoljon a népnek, amely azt hiszi, igazságtalanság érte. Így aztán az Úr
vizet fakaszt Izraelnek. De már nem Mózes és Áron fogják bevezetni a közösséget
az ígéret földjére. Ők is kételkedtek Isten irgalmas jelenlétében, ezért nem
mennek be arra a földre, ami után pedig annyira vágytak.
Imádság az
Egyházért
