Szent Maximilian
Kolbe áldozópapnak, a szeretet mártírjának emléknapja, aki 1941-ben az
auschwitzi koncentrációs táborban önként vállalta a halált, hogy így megmentse
egy másik ember életét
MTörv 34,1–12 – Mózes
halála
1Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot egészen Dánig, 2az egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda földjét a mögötte levő tengerig, 3a Délvidéket és Jerikónak, a pálmafák városának terjedelmes rónaságát egészen Coárig. 4Majd azt mondta neki az Úr: »Ez az a föld, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Utódaidnak adom. Szemeddel ím láttad, de nem mehetsz át oda.« 5Aztán meghalt ott, Moáb földjén Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára 6és az Úr eltemette őt Moáb földjének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri a sírját mind a mai napig. 7Százhúsz esztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak. 8Izrael fiai aztán harminc napig siratták őt Moáb síkjain: akkor leteltek Mózes siratásának és gyászolásának napjai.
9Józsue, Nún fia pedig megtelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette kezét, emiatt Izrael fiai engedelmeskedtek neki és így aszerint tettek, ahogy az Úr meghagyta Mózesnek.
10De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, akit az Úr színről-színre ismert volna és aki Mózeshez hasonló lett volna 11azoknak a jeleknek és csodáknak tekintetében, amelyekkel őt elküldte, hogy hajtsa végre Egyiptom országában a fáraón, s annak minden szolgáján és egész földjén, 12meg mindazon hatalmas erő és nagy csodajel tekintetében, amelyet Mózes egész Izrael szeme láttára véghezvitt.
10De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, akit az Úr színről-színre ismert volna és aki Mózeshez hasonló lett volna 11azoknak a jeleknek és csodáknak tekintetében, amelyekkel őt elküldte, hogy hajtsa végre Egyiptom országában a fáraón, s annak minden szolgáján és egész földjén, 12meg mindazon hatalmas erő és nagy csodajel tekintetében, amelyet Mózes egész Izrael szeme láttára véghezvitt.
Mózes csak akkor adja át tisztségét utódjának, miután szólt a néphez. Isten
megmutatja neki az országot, amit keresett, és amiről álmodott. Nem kell
mindent birtokolnunk, érintenünk, kézzelfoghatóan tapasztalnunk ahhoz, hogy
örülni tudjunk és megtaláljuk, amiben hittünk, és amiért fáradoztunk!
Birtokolni nem feltétlenül annyi, mint megszerezni és megtartani! Milyen sok
csalódás származik abból a büszkeségből, amely elhiteti velünk, hogy a miénk
az, amit megszerzünk, amely elhiteti velünk, hogy nem ér semmit az, ami nincs a
birtokunkban. Így gyakran meghiúsítjuk a reményt, és nem tudunk örülni annak a
sok mindennek, amink van. Mózes felment Nebo hegyére, és az Úr megmutatta neki
az egész országot. Mintha meg akarná nyugtatni Mózest, hogy reménye és a
vándorlás gyümölcsei nem vesztek kárba csak azért, mert közvetlenül nem fogja
birtokolni a földet! Isten azt ígéri meg, amit az ember ténylegesen keres: a
jövőt, az utódokat, mindazt, ami túlmutat az ember személyes korlátain. A
Második törvénykönyv elbeszéli, hogy élemedett kora ellenére Mózes „szeme sem tört meg, frissessége
megmaradt” (7). Józsue, akire ráhelyezte kezét,
folytatja Mózes művét. Aki mindent meg akar magának tartani, elveszíti, és
másokat is megfoszt tőle. A könyv megjegyzi, „Izraelben nem támadt többé olyan
próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől
szemben találkozott” (10). Pedig még a sírját sem
ismerjük: éppen mert a végsőkig alázatos maradt, és nem akart más lenni, mint
Isten szolgája. Életének gyümölcsei ezért maradandók. Teret engedni a
többieknek, annak követésében élni, amit az Úr kér tőlünk, tűnjön bár emberi
szemmel nézve kevésnek vagy egyenesen kiábrándítónak: ez az igazi felelet az
örökkévalóság és a teljes élet iránti vágyra, amelyet egész életünkben hordozunk.
Imádság a
szentekkel
