MTörv 31,1–8 – Józsue küldetése
1Elment tehát Mózes és elmondta mindezeket az igéket egész Izraelnek. 2Aztán ezt mondta nekik: »Százhúsz esztendős vagyok immár; nem járhatok többé ki és be, legfőképpen azért nem, mert az Úr azt mondta nekem: ‘Nem mégy át ezen a Jordánon.’ 3Az Úr, a te Istened megy át tehát előtted, s ő majd eltörli ezeket a nemzeteket előled, úgyhogy örökükbe léphetsz, és átmegy előtted Józsue, miként az Úr mondta. 4Úgy fog tenni az Úr ezekkel a népekkel, mint ahogy Szihonnal és Óggal, az amoriták királyaival s azok földjével tette: el fogja törölni őket. 5Éppen ezért, ha majd őket is a kezetekbe adja, úgy tegyetek velük, ahogy parancsoltam nektek. 6Férfiasan viselkedjetek, legyetek bátrak, ne féljetek, s ne rettegjetek, ha meglátjátok őket, mert az Úr, a te Istened maga vezérel majd téged, s nem marad el tőled, s nem hagy el téged.« 7Majd előszólította Mózes Józsuét és azt mondta neki egész Izrael előtt: »Légy erős és bátor, mert te viszed be ezt a népet arra a földre, amely felől megesküdött az Úr, hogy atyáiknak adja, s te sorsolod ki azt közöttük.
8Az Úr, aki vezérel titeket, maga lesz veled: nem marad el tőled, s nem hagy el téged, ne félj és ne rettegj.«
Mózes valóban Isten embere. Mindent, amit tett, az Úr
iránti engedelmességből tette, aki vezette őt, amikor kihozta népét az
egyiptomi szolgaságból. Aki meghallgatja Istent, az népét is szereti: az Úrhoz
kötni az életünket ugyanis azt is jelenti, hogy szeretjük és védelmezzük az
övéit, azokat, akiket kiválaszt, és különféle módokon ránk bíz. Mózesnek sok
mindenen kellett úrrá lennie, hogy az Úr népét az ígéret földjéig elvezesse: a
sivatag kietlenségén, az egyiptomi seregtől való félelmen, övéinek
hitetlenségén, a maguk készítette bálványokon, a keserű nosztalgián.
Szüntelenül vezette népét, mert szüntelenül hallgatta Istent, és elsőként
engedelmeskedett törvényének. Eljutott az ígéret földjének közelébe – de nem
lép be oda, az Úr ezt parancsolja neki. Mózes nem esik kétségbe, nem
követelőzik, nem hivatkozik érdemeire, nem reklamál. Nem fogja birtokolni azt a
földet, amiért az egész hatalmas utat vállalta. Jézus az élete végén a hívek
számára ebben jelöli meg a boldogságot: boldogok, akik nem láttak, és mégis
hisznek! Aki hisz, annak mindene megvan! Mózes mindig hitt az Úr ígéretének.
Nincs szüksége arra, hogy birtokolja. Tudja, hogy minden az ő ajándéka, és hogy
Isten maga vezeti majd népét. Az emberek gyakran összetévesztik az ajándékot
azzal, amit jussuknak vélnek. Amit kérnek, önmagukért kérik, végül pedig mindent
magukhoz mérnek, magukra vonatkoztatnak. Mózes arra kéri övéit, továbbra is
Istenben bízzanak, hogy szembenézhessenek az új kihívásokkal. Józsue vezeti
majd a népet. De azért teheti ezt, mert mindig az Úr lesz szeme előtt útjuk
során. Derűje, az emberek és a tanítványok életét és választásait gyakran
meghatározó bírvágytól való szabadsága igazi hívővé teszik Dánielt.
Imádság az Úr
anyjával, Máriával
