1Tessz 1,1–5.8b–10
– Küldők és címzettek
1Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának, amely az Atyaistenben és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem nektek és békesség!
Az apostol és a közösség: 1,2-3,13
A tesszalonikiek környezetük példaképei
2Hálát adunk Istennek mindnyájatokért mindenkor, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelenül 3gondolunk Istenünk és Atyánk előtt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire, fáradozó szeretetetekre és türelmes reménységetekre. 4Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok. 5Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben.
Istenbe vetett hitetek eljutott mindenhová, úgyhogy szükségtelen is arról beszélnünk. 9Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, és hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok, 10és várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, Jézust, aki megment minket a jövendő haragtól.
Ezt a levelet Pál, Szilvánusz és Timóteus együtt írta. Ezzel mintegy arra
emlékeztetnek minket, amit az Úr tett az apostolokkal (Mk 6,7) és a
tanítványokkal (Lk 10,1), amikor kettesével küldte őket. Pál egyébként sem volt
magányos hős. Az Egyház mindenekelőtt közösség. Mindhárman közösen fordulnak a
tesszaloniki közösséghez, amely ugyan létszámát tekintve kicsiny, de nagy a
méltósága szerint, hiszen az „Atyaistenben
és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn”. Ez a méltóság a kis közösséget áldássá tette Tesszaloniki városa
számára. Eklézsia, azaz gyülekezet, amit Isten hívott egybe ebben a városban.
Minden keresztény közösség „Isten szent gyülekezete”. Pál hálát ad az Úrnak
ezért a kicsiny közösségért, amely szilárd hittel, tevékeny szeretettel és
állhatatos reménnyel él. Az Úr a tanítványai igehirdetése útján megváltoztatja azt
meghallgatók szívét, és új életre teremti őket. Az apostol tudja, hogy az
igehirdetés szolgálata a személyes közreműködését teszi szükségessé, mert csak
így tudja az Urat közel hozni és megismertetni azokkal, akik hallgatják. A
tesszalonikiak ezért tudták őt követni, és ennek során magához Krisztushoz
közelebb kerülni. A közösség vezetői életének tükröznie kell az evangéliumot,
amit hirdetnek; így lesz igehirdetésük hatékony. A tesszalonikiak az üldözések
közepette is örömmel fogadták. Ezáltal maguk is példává váltak a többi hívő
számára, akik Macedóniában és Achájában voltak. Az evangéliumi élet azért
terjed, mert vonzó példa, mert jobb, mint amit a világ kínál. Ez az első,
Európa földjén alapított közösség, amely kezdettől fogva lelkesedést váltott ki
annak a vidéknek a fiatal közösségeiben. Az evangélium terjedése nem
lelkipásztori technikákon vagy kifinomult szervezési eszközökön múlik, hanem a
valóban evangéliumi életek vonzereje révén terjed. Pál örül a hit erejének, és
beszámol arról az ámulatról, amit mindenkiből kiváltott megtérésüknek és annak
a híre, hogy elhagyták a bálványokat, és immár egyedül az Úrnak szolgálnak.
Imádság a
szegényekért
