Szárovi Szent
Szerafim (†1833) orosz szerzetes, sztarec emléknapja – a békét hirdette,
tanúságot tett a húsvéti örömről és a Szentlélek működéséről
Kiv 40,16–21.34–38
– Isten jelen van népe körében
16Meg is tette Mózes mindazt, amit az Úr parancsolt. 17A második esztendő első hónapjában, a hónap első napján felállították tehát a hajlékot. 18Mózes felállította a hajlékot, elhelyezte a deszkákat, a talpakat és a reteszrudakat, felállította az oszlopokat, 19ráterítette a hajlékra a fedelet, arra meg rátette a takarót, úgy, ahogy az Úr parancsolta. 20Betette továbbá a bizonyságot a ládába, arra pedig rátette alul a rudakat, felül az engesztelőhelyet. 21Aztán bevitte a ládát a hajlékba, és felakasztotta elé a függönyt, hogy teljesítse az Úr parancsát.
34Ekkor a felhő eltakarta a bizonyság sátrát, és betöltötte az Úr dicsősége. 35Mózes nem is tudott bemenni a szövetség sátrába, amíg a felhő mindent eltakart, és az Úr dicsősége tündöklött, mert mindent beborított a felhő. 36Ha felemelkedett a felhő a hajlékról, elindultak Izrael fiai, nemzetségenként; 37ha állt felette, azon a helyen maradtak. 38Nappal ugyanis az Úr felhője lebegett a hajlék felett, éjszaka pedig tűz, Izrael egész népének láttára, egész vándorlásuk alatt.
A „hajlék”, Isten jelenlétének a jele Izrael népét
végigkíséri majd történelme során. Isten a hajlék által nem csupán közel van,
hanem valóban napról napra kíséri is Izrael lépéseit. Ezért a hajlékot nem
emberi mértékek szerint kell felállítani. Maga Isten diktálja Mózesnek az
építkezés rendjét és szabályait, egészen részletekbe menően, amint ennek a
fejezetnek az első verseiben olvassuk. Nem akármilyen hely volt ez, hanem az a
hely, ahová a népet Isten színe előtt össze kellett gyűjteni azért, hogy a
szövetség népe legyen, vagyis hogy Istennek minden népet üdvözítő tervét
szolgálja. Az Úr szolgálatára szentelték föl a hajlék tárgyait, valamint Áront
és fiait egyaránt. Bárkinek, aki közeledett hozzá, meg kellett tisztulnia a
gonosztól. A felszentelési szertartás végén Mózes a ládát, benne a bizonysággal
a találkozás sátrába helyezte. Ő a biztosíték rá – mondhatnánk –, hogy az egész
mű Isten szándéka szerint készül el. Ebben a pillanatban „felhő borította be a találkozás sátorát, és az Úr
dicsősége betöltötte a hajlékot” (34).
A felhő leereszkedése a nép szemében annak bizonyítéka volt, hogy Isten jelen
van ezen a helyen. Az Úr a népével volt, hogy kísérje útján. A szöveg
határozottan Izrael jövendő vándorútjára irányítja figyelmünket: „Amikor aztán a felhő a hajlékról felemelkedett, Izrael
fiai továbbindultak vándorlásukon. Ha nem emelkedett föl, akkor nem indultak el
addig a napig, amíg fel nem emelkedett.” (36–37.) Így világos lett számukra, ki Izrael népének igazi pásztor,
vezetője: maga az Úr. Senki más. Mindaz, amit a Bibliának e lapján olvasunk,
akkor teljesült be egészen, amikor „az Ige testté lett, és közöttünk lakott”
(Jn 1,14). Jézus az a hely, ahol Isten egészen jelenvaló közöttünk.
Imádság az Egyházért
