A szír egyház
Zakeusra emlékezik, aki felmászott egy fára, hogy lássa az Urat, és elnyerte a
szív megtérésének ajándékát
1Tessz 2,1–8 – Pál
és a közösség kezdete
1Magatok is tudjátok, testvérek, hogy hozzátok való érkezésünk nem volt hiábavaló. 2Ellenkezőleg, noha előbb, mint tudjátok, szenvedések és bántalmak értek minket Filippiben, mégis, Istenben bízva, a nagy gondok között is hirdettük nektek Isten evangéliumát. 3Mert a mi igehirdetésünk nem tévedésből fakad, sem tisztátalanságból, és nem történik álnoksággal, 4hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten megpróbált és igazolt, hogy ránk bízza az evangéliumot. Nem mint olyanok, akik az emberek tetszését keresik, hanem Istenét, aki vizsgálja szívünket. (Jer 11,20) 5Egyáltalán nem szokásunk a hízelgő beszéd, amint tudjátok, sem a kapzsiság alkalmának keresése – Isten a tanúnk erre. 6Az emberek elismerését sem kerestük, sem a tiéteket, sem másokét. 7Bár rátok támaszkodhattunk volna, mint Krisztus apostolai, mégis úgy voltunk köztetek, mint kicsinyek, úgy, ahogyan a dajka gondozza a gyermekeit. 8Ragaszkodtunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket.
Pál megemlékezik arról, hogy Tesszalonikiban milyen szerencsésen alakult
Isten műve. Különösen azok után, hogy Filippiből érkezett ide, ahol fájdalmas
tapasztalatokat szerzett: Szilvánusszal együtt megkorbácsolták, börtönbe
vetették, végül kiűzték a városból. Pál Tesszalonikiban is „fáradozások és kemény
munka” (9) közepette hirdette Isten evangéliumát. Ez azonban nem szegi kedvét.
Az ő ereje Istennel való egységében van, amely szabadságot és hitet ad neki az
evangélium hirdetéséhez. Az apostol kijelenti, hogy igehirdetése igaz és
őszinte, mentes minden személyes érdektől, mert a megbízást magától Istentől
kapta, neki is kell számot adnia róla; Isten, és nem az emberek tetszését kell
elnyernie. Ezért nem az emberek rokonszenvét keresi, hanem Isten igazságát
hirdeti, „akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2). Pál tudja, hogy a
becsvágyat és a kapzsiságot egyaránt távol kell tartania magától. Apostoli
tekintélyére hivatkozva meg is követelhette volna magának a tiszteletet,
megbecsülést. Ő azonban a szelídség útját választotta, hogy önzetlenül odaadja magát
a többieknek. Úgy viselkedett, mint anya, aki nem csak tejet, hanem
szeretetének teljességét kínálja gyermekének. Innen ered az apostol
szenvedélyes lelkipásztori szeretete, amivel kijelenti: „nemcsak Isten evangéliumát, hanem
életünket is nektek akartuk adni (8). Az evangélium hirdetése mindig túláradó szeretetre ösztönöz, hogy
odaadjuk életünket; az apostol ezért szenteli magát teljesen Isten igéje
hirdetésének a közösségben, nem csupán szavai, hanem egész életének példája
által. A tettekre váltott, megélt evangélium igehirdetését erőteljessé és
hatásossá teszi, ami megváltoztatja sokak szívét.
