1Tessz 4,1–8 – Ajánlások: életszentség és szeretet
1Egyébként, testvérek, az Úr Jézusban kérünk és intünk titeket arra, amit tőlünk tanultatok, hogy hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok – amint teszitek is. Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen.
Intelmek a keresztények számára: 4,1-5,22
2Hiszen ismeritek a parancsokat, amelyeket az Úr Jézus által adtunk nektek. 3Isten akarata ugyanis ez: a ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; 4hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, 5nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent. (Jer 10,25) 6És senki se károsítsa meg, s ne csalja meg semmilyen ügyletben a testvérét, mert az Úr bosszút áll mindezért, mint ahogy már régebben megmondtuk nektek és bebizonyítottuk. 7Isten ugyanis nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem szentségre. 8Azért, aki megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is nektek ajándékozta. (Ez 36,27)
Pál úgy kezdi levelének itt következő részét, hogy Jézus tekintélyére
hivatkozik. Az ő nevében mutatja be, mi az, ami „Istennek tetsző” (4,1), és mi
az ő akarata (4,3; 5,18). Ezt a buzdítást szinte mint imádságot fogalmazza meg,
olyannyira döntő jelentőségűnek érzi. A tesszalonikiak tudják, hogyan
viselkedjenek Istennek tetsző módon: maga az apostol mutatta meg nekik, amikor
még velük volt példájával és tanításával is. Ki kell tartaniuk ezen az úton,
sőt, ki kell tűnniük, miközben végigmennek rajta egészen az életszentségig.
Isten akarata megszentelődésünk, vagyis az, hogy mindenben Istené legyünk,
távol a világ mentalitásától, szabadon a világi kötelékektől. Pál arra buzdítja
a tesszalonikiakat, hogy méltósággal éljenek, tiszteletben tartva saját
testüket és a házasságot egyaránt. Döntő jelentősége van annak, hogy elhagyjuk
a pogányokra jellemző életfelfogást, amely önmagunk és ösztöneink rabjaivá
tesz. Pál ezek után óva int a nyereségvágytól és a kapzsiságtól, amelyek szinte
megfojtják a többieket és megalázzák őket. Isten – írja az apostol – „nem bűnös életre hívott bennünket,
hanem szentségre” (4,7). Ezért aki megveti ezeket
a parancsokat, magát Istent veti meg, míg aki megmarad az életszentségben, az a
szeretetben lakik. Ha a szeretet az Isten által a hívek szívébe kiárasztott
Lélek, akkor a Lélek maga a belső mester, aki minden tanítványt vezet. A
testvéri szeretet ugyanis nem emberi rendelet, hanem Jézus új parancsa, amit
minden kor minden tanítványának adott úgy, mint a vele való kötelék
csalhatatlan jelét. Adomány, amit egyre jobban meg kell élni. Senkinek sem
szabad beletörődnie abba a szeretetbe, ami már megvan; maga ez a szeretet kéri,
hogy növekedjen és szélesedjen. Az apostol végül arra buzdítja a
tesszalonikiakat, hogy derűsek legyenek, azaz engedjék át magukat Isten
akaratának, és tisztességes életükkel tűnjenek ki. Eszünkbe jutnak az Apostolok
cselekedeteiben az első jeruzsálemi keresztények kapcsán írottak: „az egész nép
szerette őket” (ApCsel 2,47).
A Szent Kereszt
imádsága
