Én 2,8–14 – A gerlice hangja
8Csitt! A kedvesem íme, itt jön!
Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül!
Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül!
9Olyan a kedvesem, mint a gazella,
mint a szarvasborjú,
már itt is áll a házunk mögött,
benéz az ablakon, nézdel a rácson át.
mint a szarvasborjú,
már itt is áll a házunk mögött,
benéz az ablakon, nézdel a rácson át.
10Íme, a kedvesem szól nekem:
»Kelj fel szaporán, szerelmem!
Jöjj, galambom, szépségem!
»Kelj fel szaporán, szerelmem!
Jöjj, galambom, szépségem!
11Mert a tél már elmúlt,
az eső elállt, elvonult,
az eső elállt, elvonult,
12földünkön előbújnak a virágok,
eljött a szőlőmetszés ideje,
s a gerle szava hallatszik a határban.
eljött a szőlőmetszés ideje,
s a gerle szava hallatszik a határban.
13A füge már kihajtja első gyümölcsét,
s a virágzó szőlő illatot áraszt.
Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem!
s a virágzó szőlő illatot áraszt.
Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem!
14Te, galambom a sziklaüregben,
a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat,
hadd halljam hangodat!
Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!«
a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat,
hadd halljam hangodat!
Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!«
A liturgia a karácsony
közvetlen közelségében gondolkodtat el az Énekek énekének ezen a szakaszán. Az
olvasott jelenetben a szeretett lányt látjuk, aki elképzeli, ahogy kedvese már
házuk közelébe ért, és a rácson át nézelődve keresi őt tekintete. Hívja, hogy
együtt gyönyörködjenek a tavasz szépségében: „Kelj föl, kedvesem, gyere
szépségem!” Arra hív, hogy befogadjuk az Urat, aki eljön, hogy meglátogasson
minket. Ezek a képek pontosan mutatják meg Isten vágyát, hogy találkozzon az
emberekkel, és megmentse őket. Ezt jelenti a karácsony, aminek megünneplésére
készülődünk. Az Úr kezdeményez, szalad Izrael felé. Az ajtó előtt áll,
mondhatni, nemsokára megszületik. Már csak néhány nap. A liturgia úgy állítja
elénk, mint egy szerelmes ifjút, aki arra kérlel, hogy lépjünk ki önmagunkból,
és fogadjuk őt. A Targum így parafrazálja az Énekek énekének ezt a szakaszát:
„Amikor Izrael házának fiai Egyiptomban laktak, panaszuk az égig ért… [Az Úr]
pedig átugrotta a kitűzött napot, az ősatyák érdeméért, akik a hegyekhez
hasonlatosak… Betekintett az ablakokon, és bekukucskált a függönyök résein, és
látta a húsvéti áldozat vérét… és megkönyörült rajtunk… S amikor megvirradt,
így szólt: Kelj fel, Jeruzsálem népe, választottam… és vonulj ki az egyiptomiak
szolgaságából.” Órigenész viszont a feltámadt Jézusra vonatkoztatja a
jelenetet, aki ezt mondja az Egyháznak: „Kelj föl… galambom, mert nézd, elmúlt
a tél… Feltámadva a halálból megzaboláztam a vihart, és visszahoztam a békét.”
Isten szeretete magával ragad: közeleg, érkezik az emberek közé, és azt kéri,
fogadjuk be őt, mutassuk meg neki arcunkat, hagyjuk el szolgaságaink szikláinak
rejtekhelyeit, és induljunk elébe. Annak az Istennek a kérése ez, aki
szerelemmel szeret minket, aki koldusként könyörög szeretetünkért, és alászáll
a porig, hogy övéi legyünk. Ez a karácsony misztériuma. Hogyan is ne töltene el
ámulattal?
Előesti imádság