Ter 3,9–15.20; Zsolt 98 (97); Ef 1,3–6.11–12; Lk 1,26–38
Ebben az
évben advent 2. vasárnapjára esik Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe:
Mária szeplőtelenül, vagyis az eredeti bűn nélkül fogant, a nélkül a
hajlandóság nélkül, amely minden embert gonosz cselekedetekre indít. A Teremtés
könyvéből vett részlet ezt Ádám és Éva szimbolikus történetén keresztül mondja
el, akik inkább hallgatnak a kígyó szavára, mint Istenére, aki egy olyan kertbe
helyezte őket, ahol békében élhettek, és ahol maga Isten járkált és
beszélgetett velük a nappali szellőben. Minden fa
gyümölcséből ehettek, a kert közepén álló fa gyümölcsét kivéve, nehogy
meghaljanak. De íme, megjelenik a kísértő kígyó, megszólítja és meggyőzi őket,
hogy Isten irigy velük szemben. Így szólt hozzájuk: „Semmi esetre sem fogtok
meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik,
olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” Ez a drámai
történet feltárja az eredetinek is nevezett bűn misztériumát, amely eredeti,
hiszen belőle ered a gonosz, a mi korunkban is. A kígyó a kísértő jelenlétére
utal a világban, amely önmaga valóságos kultuszára buzdítja az embert: olyanok
lesztek, mint az istenek. Igen, a gonosz ettől kezdve folyamatosan önmaguk
felmagasztalására buzdítja az embereket, férfiakat és nőket, hogy engedjenek
teret a gőgnek, és mindenekelőtt magukra gondoljanak. Ez pedig megoszláshoz,
igazságtalansághoz, gyűlölethez, romboláshoz, konfliktusokhoz, háborúkhoz
vezet. A kísértő újra és újra belopózik az emberek szívének legmélyebb
rejtekébe: kötelékek szakadnak szét és egyre több a megosztottság. Mint valami
feltartóztathatatlan ördögi kör…
De íme, előttünk áll Mária és ez a már a fogantatásánál jelen lévő
misztériuma, amit ma szemlélünk. Ezt a fiatal lányt – aki majd széttiporja az
Évát a bűnbe taszító kígyó fejét – Isten megóvta az eredeti bűntől, attól az
önszeretetre hajló ösztöntől, amelynek sebét minden ember hordozza. Máriával
megszakad az a tragikus láncolat, ami minden embert erőszakba és a halálba
taszít. Máriával, aki e nélkül a bűn nélkül fogantatott, az emberiség
történetének új fejezete kezdődik: az Istennel való barátságé, amely még szebb,
mint amit az ősszülők megtapasztalhattak. Ők a halálban nyertek kegyelmet. Mi
ennél nagyobb reménység részesévé váltunk. Mária nem érdemeiért, hanem
kegyelemből fogantatott bűn nélkül. Nem lehetett az eredeti bűn szeplője sem
azon, aki majd Isten Fiát hordozza méhében – ismétlik gyakran az egyházatyák. A Fiú szeretete védelmezte
tehát az anyát.
A
gonosztól megóvott Máriának ez a misztériuma, amit ma szemlélünk, nem idegen
magának az Egyháznak, a hívők közösségének a misztériumától. Ez az ünnep Isten
népe hitérzékének köszönhetően a világon mindenütt nagy népszerűségnek örvend.
Az Úr tekintete, amely a fogantatás pillanatban ott nyugodott Márián, ugyanaz,
mint ami Egyházán is nyugszik.
Íme a
Szeplőtelen Szűz Mária misztériuma, az Egyház misztériuma, a hívek közösségének
misztériuma. Ha tagjai bűnösök is, az Egyháznak – Máriához hasonlóan – az a
hivatása, hogy meghallgassa az angyal szavát, és kimondja igenjét, ahogy Mária,
amint arról az evangélium tanúskodik. S meghalljuk majd, ahogy az angyal
hozzánk is szól: „Ne félj, Mária…! Istennél semmi sem lehetetlen.”
Imádság az Úr napján
