December 16., hétfő



A Santa Maria in Trastevere bazilikában a békéért imádkoznak

Szám 24,2–7.15–17b – Bileám látomása

Imádság a szegényekért  

 2és felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke,

3ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta:
»Szól Bálám, Beor fia,
szól a bezárt szemű ember,
4szól, aki Isten beszédeit hallja,
aki a Mindenható látomását látja,
aki leborul és akkor megnyílik a szeme:
5Mily szépek sátraid, Jákob,
hajlékaid, ó Izrael!
6Mint az erdős völgyek,
mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek,
mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel,
mint a vizek mentén a cédrusok.
7Ömlik a víz vedreiből,
s vetése bőséges vizek közé kerül.
Elveti az Úr Ágág miatt királyát,
s elveszi a királyságát.


15Erre elkezdte példázatát és ismét szólt:
»Szól Bálám, Beor fia,
szól a bezárt szemű ember,
16szól, aki Isten beszédeit hallja,
aki a Fölséges tudományát tudja,
s a Mindenható látomásait látja
leborulva, s megnyílt szemmel:
17Látom őt, de nincs még itt,
nézem őt, de nincs még közel.

Bileám története rendkívül gazdag jelentést hordoz. Balak, Moáb királya, Izrael ellensége azért hívta Bileámot, hogy átkozza meg Izraelt, de az éppen ellenkezőleg: megáldotta. A balsors prófétája Isten színe előtt a remény prófétájává válik, ahogy a szövegben olvassuk: „Ahogy Bileám fölemelte tekintetét, s elnézte… Izraelt, rászállt az Isten lelke”, és megáldotta Izraelt. Isten igéje ugyanis elhúzza a fátylat a szemünk elől, és segít világosan látni a valóságot. Pedig Bileám nem Izrael prófétája volt. Isten mégis kinyilatkoztatja magát neki is, és segíti, hogy mélységeiben ismerje meg a történelmet, és így Isten világosságánál tudja értelmezni. De vajon nem kellene-e nekünk, keresztényeknek is figyelmesen fürkésznünk, hogy nincsenek-e próféták közösségeinken kívül is? Isten talán nem beszél a mi határainkon kívül? A Lélek – jól tudjuk – ott fúj, ahol akar. Ferenc pápa gyakran buzdít, hogy éljünk nyitott szemmel és nyitott füllel, hogy fölismerjük Isten jeleit, és meg tudjuk hallgatni azok bölcs szavait is, akik „nem tartoznak közénk”. Bileám szavai arra emlékeztetnek, hogy vannak olyan emberek, akik megszólalnak, mert Isten igéje titokzatos módon eljutott hozzájuk, és számunkra is ismeretlen bölcsességgel látják a történelmet. Talán nem volt-e ez így a történelemben is emberekkel, jóllehet nem a mi népünk vagy a mi közösségeink oldalán álltak? Figyelnünk kell rá, ne engedjük a kísértésnek, hogy azt gondoljuk, egyedül mi vagyunk képesek értelmezni a történelmet. Ezért meghatározó a találkozás és a párbeszéd mindenkivel, a többi kereszténnyel, más vallások híveivel, minden jóakaratú emberrel, hogy bennük és velük is megragadjuk, ahogy az egyházatyák nevezték, az ige magvait, amiket a Szentlélek az emberek szívébe hintett. A párbeszéd és a találkozás útja az az út, amely világunkat emberibbé teszi. Milyen pontosan fogalmazott Ferenc pápa a Santa Maria in Trastevere bazilikában tett egyik látogatása alkalmával, amikor azt mondta, hogy amikor két ember párbeszédet folytat, nem egyikük vagy másikuk győz, hanem a találkozás. Mindenkivel szövetségre kell lépnünk, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk megérteni a kort, amelyben élünk, és együtt keressünk megoldásokat a békéért.

Imádság a szegényekért