Iz 40,1–11 – Jeruzsálem vigasztalása
1Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!
– mondja a ti Istenetek.
– mondja a ti Istenetek.
2Szóljatok Jeruzsálem szívéhez,
és kiáltsátok neki,
hogy letelt szolgálata,
letörlesztette bűnét,
hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől
minden vétkéért!
és kiáltsátok neki,
hogy letelt szolgálata,
letörlesztette bűnét,
hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől
minden vétkéért!
3Egy hang kiált:
»Készítsétek a pusztában az Úr útját,
egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek!
»Készítsétek a pusztában az Úr útját,
egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek!
4Minden völgy emelkedjék fel,
minden hegy és halom süllyedjen alá;
a göröngyös legyen egyenessé,
és a hegyláncok síksággá!
minden hegy és halom süllyedjen alá;
a göröngyös legyen egyenessé,
és a hegyláncok síksággá!
5Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége,
és meglátja minden test Isten üdvösségét.
Bizony, az Úr szája szólt.«
és meglátja minden test Isten üdvösségét.
Bizony, az Úr szája szólt.«
6Egy hang szól: »Kiálts!«
És mondtam: »Mit kiáltsak?«
Minden test csak fű,
és az ember minden dicsősége olyan, mint a fű virága.
És mondtam: »Mit kiáltsak?«
Minden test csak fű,
és az ember minden dicsősége olyan, mint a fű virága.
7Elszárad a fű, elhervad a virág,
ha az Úr lehelete ráfúj.
Valóban csak fű a nép.
ha az Úr lehelete ráfúj.
Valóban csak fű a nép.
8Elszárad a fű, elhervad a virág,
de Istenünk szava megmarad örökre.
de Istenünk szava megmarad örökre.
9Magas hegyre menj föl,
te, aki jó hírt viszel Sionnak!
Emeld fel erősen hangodat,
aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek!
Emeld fel, ne félj!
Mondd Júda városainak:
»Íme, a ti Istenetek!
te, aki jó hírt viszel Sionnak!
Emeld fel erősen hangodat,
aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek!
Emeld fel, ne félj!
Mondd Júda városainak:
»Íme, a ti Istenetek!
10Íme, az Úristen hatalommal jön,
és karja uralkodik;
íme, fizetsége vele van,
és szerzeménye a színe előtt.
és karja uralkodik;
íme, fizetsége vele van,
és szerzeménye a színe előtt.
11Mint pásztor, legelteti nyáját,
karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi,
az anyajuhokat gondosan vezeti.«
karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi,
az anyajuhokat gondosan vezeti.«
Izajás nem hagyja magán
eluralkodni a beletörődést és a csüggedést népének számkivetettsége miatt.
Isten Lelkének sugallatára vigasztaló szavakkal szól népéhez. Miközben az élet
gyengeségére és törékenységére irányítja gondolatainkat, arra buzdítja a
hívőket, hogy tekintetüket emeljék az Úrra, aki segítségükre siet. Ezért
sürgősen el kell egyengetnünk útját a pusztában, hogy az Úr eljuthasson
hozzánk. A puszta számunkra a szívek pusztasága, a szeretet és így élet nélkül
sivataggá vált emberi kapcsolatok pusztasága. Isten nem a szíveken, az emberek
és a népek közötti köteléken kívül jön el a földre. Azért jön, hogy megszabadítsa
a szíveket a gonosz elnyomásából és a bűn szolgaságából; hogy fölélessze a
szeretetet; hogy a béke és az igazságosság gyümölcsét teremje. Isten Igéje, ha
eljut az ember szívéhez, újra kivirágoztatja. Az Úr arra kéri a prófétát, hogy
vigasztalja meg népét, vagyis szóljon a szívéhez, hogy új reményre ébredjen. S
azt kéri tőle, hogy mindenkit vigasztaljon meg. Ezért mondja neki: „Menj föl
egy magas hegyre te, aki jó hírt viszel Sionnak; emeld föl erősen hangodat te,
aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek.” Az Úr erős pásztorként érkezik, aki ismeri
juhait, nevükön szólítja és egybegyűjti őket, kivezeti a pusztaságból és füves
legelőkre tereli őket. Ebben az adventi időben a keresztény közösségek és
minden egyes keresztény arra kap meghívást, hogy fogadjuk be a hozzánk szóló igét:
szívünkben a jó érzések virágai fakadnak majd, városaink pusztaságát pedig a
szeretet és a béke tölti el.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
