December 5., csütörtök

Az Ortodox Egyház Szent Szabbászt (†532) ünnepli a mai napon, aki „minden palesztin remetelak archimandritája”

Iz 26,1–6 – Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges

Imádság az Egyházért

1Azon a napon majd ezt az éneket éneklik
Júda földjén:
»Erős városunk van nekünk,
oltalmul szolgál kőfal és bástya.

2Nyissátok ki a kapukat,
hadd vonuljon be az igaz nemzet,
mely megtartja a hűséget!

3Szándéka szilárd:
megőrzöd a békét,
a békét, mert benned bízik.

4Bízzatok az Úrban örökkön-örökké,
mert az Úr örök Kőszikla!

5Mert ledönti a hegyen lakókat,
a kérkedő várost megalázza,
földig alázza, porba sújtja.

6Láb tapossa, szegények lába,
szűkölködők léptei.

Ez az olvasmány dicsőítő- és hálaének. Kettős oka is van az örömnek és a hálának: a hívők egyfelől „a büszke város”, Babilon lerombolásán örvendeznek – azén a Babilonén, amely a gyengéket és a szegényeket elnyomó hatalmasok gőgjének és hatalmaskodásának szimbóluma –, másfelől pedig „az erős város”, Jeruzsálem felépítésén ujjonganak, amely befogadja az Úr hűséges népét. Az Isten által felépített város falai szilárdak és bevehetetlenek. Ezért szól a buzdítás a hívekhez, hogy csak Istenben bízzanak. A hívő ember bizalma Isten szeretetének szikláján alapul, ösztönösen mégis mindannyian arra hajlunk, hogy csak önmagunkban bízzunk, biztosítékainkban, azt gondolván, hogy így megóvjuk létünket! Így húzunk azután falakat, hogy visszatartsák a szegényeket és az elesetteket, akik békét és jövőt keresnek életük számára. A próféta arra buzdít, hogy tartsuk mindig nyitva a város és szívünk kapuit. Ferenc pápa kitartó ragaszkodása ahhoz, hogy lépjünk ki mindenki felé, az állandóan nyitva álló kapunak ezt a bibliai távlatát teszi magáévá: nyitva áll, hogy a hívők kiléphessenek mindenki felé, és minden szükséget szenvedő beléphessen a városba. A város az a hely lesz, ahol együtt lakik az igazak népe és a szegények népe, két eggyé vált nép, amelynek soha nem szabad különválnia. A hívők és a szegények együtt lakják ezt a várost, amely az égből ereszkedik alá, de már most elkezdődik a földön. A belsejében bekövetkező megoszlás katasztrofális következményekkel jár. Azt írja a próféta: az Úr „letaszította a magasban lakókat, és a büszke várost megalázta, és földig alázta, a porba sújtotta”. Az a távolság, amely a szegényektől elválaszt, az Istentől választ el. A lerombolt és porba sújtott város képe szomorú kép, de fájdalmasan valóságos a föld sok részén. Nem lehet megkerülni Isten forradalmát. Jézussal is ez valósul meg. Mária, Jézus Anyja a világi gondolkodásmód összeomlását énekli: „Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte” (Lk 1,51–52).

Imádság az Egyházért