Gigi emlékezete, egy nápolyi kisfiúé, aki 1983-ban erőszakos
halállal halt meg; vele együtt emlékezünk meg minden gyermekről, aki az emberek
erőszakossága miatt szenved és hal meg; imádkozzunk a gyermekekért
Iz 35,1–6.8.10; Zsolt 146 (145); Jak 5,7–10; Mt 11,2–11
Isten szava advent harmadik
vasárnapján arra hívja e világ pusztaságának minden lakóját, hogy örüljenek,
mert ígéretet kaptak: „Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk ragyogó fönségét”
(Iz 35,2). A próféta fölnyitja hallgatói szemét, hogy a világ szomorúságán és
beletörődésén túlra lássanak, és mindenkit arra hív, hogy várja és remélje az
Úr eljövetelét.
János – aki nem véletlenül
kísér minket ebben az időben a karácsony felé vezető úton – elküldi
tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék tőle: „Te vagy az eljövendő, vagy mást
várjunk?” Ez az adventi idő nagy kérdése. Ugyanakkor ez a vallásos ember, a
világ sorsát szívén viselő ember mindennapos kérdése is. Mi is azt kérdezzük
ezen a vasárnapon: milyen az eljövetel, mikor és hogyan válik valóra Izajás
jövendölése? Az Úr igéjét faggatjuk erről, ahogy János tanítványai Jézust
kérdezték. Az evangélista azt írja, hogy a názáreti próféta fogadta János
tanítványait, és nem késlekedett a válasszal: „Menjetek, s adjátok tudtul
Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások
megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig
hirdetik az evangéliumot.” Jézus Izajás szavait idézi, azzal üzeni Jánosnak,
hogy a jövendölés beteljesült. Már nem álom, hanem valóság.
Az emberek között járó
személyén keresztül Izajás jövendölése elindult a végső beteljesedése felé.
Jézus azután hozzáteszi: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” Beteljesül vele
Isten terve, nem a csoda ámulatba ejtő különlegességével, nem is holmi
ezoterikus mágia által, hanem az irgalmasság és az együttérzés egyszerűségével.
A keresztény nemzedékek feladata, így a miénk is, hogy láthatóvá tegyük azokat
a jeleket, amiket maga Jézus mutatott meg mint a megújult világ kezdetét. Ha
valaki megkérdez minket, mi is mondhatjuk: Menjetek és adjátok tudtul, amit
hallotok és láttok. Ennek az eljövetelnek ma is vannak jelei. Vannak, akik
elkezdték hirdetni az evangéliumot a szegényeknek, vannak, akik véghez viszik
Isten szeretetének, igazságosságának, irgalmának csodáit, vannak, akik
önmagukról megfeledkezve a leggyengébbek, a legszegényebbek szolgálatába
állnak. Vannak vakok, akik szerető barátokat látnak maguk körül, vannak, akik
meg tudják vigasztalni a sírókat, gyengédek és készségesek tudnak lenni a
betegekkel és az elhagyatottakkal.
Boldog, aki befogadja ezeket
a jeleket, és engedi, hogy megérintsék a szívét. Jézus eljött és megtanít arra,
hogy vele járjunk, vele munkálkodjunk, vele szeressünk, vele együtt hatódjunk
meg a fáradt és kimerült tömegeken, akikkel útja során találkozott. Arra tanít,
hogy ne csüggedjünk el a várakozásban, ne zárja be szívünket világunk kicsinyessége,
a gőg, a beletörődés. „Jöjj el, Urunk, Jézus!” – így imádkoztak a régi
keresztények. Ez a mi imádságunk is, ez szabadít meg a világ pusztaságának
szomorú bűvöletéből.
Imádság az Úr napján
