December 12., csütörtök

A Guadalupei (Mexikó) Szűzanya emléknapja; megemlékezünk a trasteverei Filomenáról, aki egy intézetben halt meg, 1976-ban, Rómában; vele együtt emlékezzünk meg minden idős emberről, különösen azokról, akik magányosan vagy intézetben élnek

Iz 41,13–20 – Én vagyok a te megváltód

Imádság az egyházért

13Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
aki megragadom jobbodat,
és így szólok hozzád: »Ne félj,
én megsegítelek!

14Ne félj, te férgecske, Jákob,
te kis bogár, Izrael!
Én megsegítelek« – mondja az Úr,
a te megváltód, Izrael Szentje. –

15Íme, cséplőszánná teszlek téged,
új és éles fogú cséplőhengerré.
Hegyeket csépelsz és törsz össze,
halmokat zúzol pozdorjává.

16Feldobod őket, és a szél elviszi,
a szélvihar szétszórja őket.
Te pedig ujjongsz majd az Úrban,
és Izrael Szentjében dicsekszel.

17A szegények és a szűkölködők
vizet keresnek, de nincs,
nyelvük a szomjúságtól kiszárad.
Én, az Úr, meghallgatom őket,
én, Izrael Istene,
nem hagyom el őket.

18Folyókat fakasztok a kopár dombokon,
és a völgyek közepén forrásokat;
a sivatagot bővizű tóvá teszem,
és a kiaszott földet vizek forrásává.

19A sivatagban cédrust növesztek,
akácot, mirtuszt és olajfát;
a pusztában fenyőt ültetek,
szilfát és ciprust egymás mellé,

20hogy lássák és megtudják,
megfontolják és mindjárt megértsék:
az Úr keze művelte ezt,
és Izrael Szentje teremtette.

Olyan könnyű megfeledkezni az Úr szeretetéről és irgalmáról, főleg a nehéz pillanatokban, és engedni a félelemnek és az elkeseredésnek. A globalizáció korában a félelem is mintha elmélyült és kitágult volna: a világ túl nagynak tűnik, mérhetetlenül nagynak. Nehezebb megérteni és kormányozni. S a félelem mellé társul a harag. Nem könnyű olyan korban és olyan világban élni, ahol egymást tüzeli a félelem és a harag, konfliktusterhes, rossz légkört teremtve. A próféta szava emlékeztet, hogy legyünk tudatában Isten jelenlétének ebben a határtalan világban: „Ne félj, Én megsegítelek!” A felszólítás többször is elhangzik Izajás próféta könyvének ebben a rövid szakaszában, mintha csak be akarna törni a félelem kapuján, ami nem engedi, hogy lássuk a minket körülvevő szeretetet. Jézus is hányszor elismétli az evangéliumokban a tanítványoknak, hogy bízzanak benne, és ne féljenek! Az Úr a népének támasza, a szegények menedéke, a rabok szabadítója. És ha igaz, hogy „vizet keresnek a szűkölködők és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól”, még annál is igazabb, hogy az Úr gyorsan segítségükre siet. A próféta Izrael népének új kivonulásáról beszél, a babiloni fogságból való szabadulásról: ez az előzőnél, az Egyiptomból való kivonulásnál is mélyrehatóbb szabadulás lesz. Ha ugyanis Izrael népe a pusztai vándorlás során, első szabadulása után sziklából fakadt vízzel oltotta szomját, az Úr most az egész pusztaságot fogja tóvá változtatni, és vizek forrásaivá a kiaszott földet. Az Úr szeretete egyre nagyobb csodákat visz végbe népéért. Ez a szeretet Jézusban teljesedik ki, aki nemcsak alászáll a mennyből, hogy mellettünk legyen, hanem még életét is odaadja, hogy megmentsen a bűntől és a haláltól. Tőlünk pedig – a próféta szavaival – azt kéri, hogy „lássuk és megértsük” ezt a szeretetet, és hagyjuk, hogy megérintse szívünket.

Imádság az Egyházért