Szent II. János
Pál emlékezete, aki 2005-ben hunyt el; Mária Szaloméra, Jakab és János anyjára
emlékezünk, aki az Urat egészen a kereszt tövéig követte, és sírba helyezte
Ef 3,14–21 – Pál
imája
Pál
Krisztus mérhetetlen gazdagsága láttán térdet hajt az Atya előtt, és imádkozik
az efezusiakért. Kéri Istent: erősítse meg bennük a Szentlelket, hogy a belső
ember kifejlődhessék bennünk. A Lélek Isten ereje, aki a szív mélyén
munkálkodik, azon a helyen, ahol választásaink, döntéseink, gondolataink
születnek. A szívben kezdődik a változás, és Krisztus is ide látogat el, szava
és kegyelme által. Jelenléte megnyitja az ember szívét és elméjét a
testvérekkel való közösségre. Isten titkát csak a szeretetben lehet megérteni,
a tanítványi létben, a közösségben megélt tanúságtételben, „a szentekkel
együtt”. A titok megismerésének (ideértve Isten szavának hallgatását) van egy
elengedhetetlen egyházi dimenziója is: a jelenlevők ugyanazokban az
igazságokban osztoznak, közösen tapasztalják meg őket. A kölcsönösen megélt
szeretetben a testvérek Krisztus ismeretének közvetítői lesznek. A Lélek is
ebben a testvériségben munkálkodik belső növekedésünk érdekében. Éppen ezért a
testvérekkel való közös élet Krisztus megismerésének elengedhetetlen feltétele.
Pálnak az efezusiakért mondott imája egy utolsó kérésben csúcsosodik ki: teljenek
be Isten egész teljességével. Az apostol dicsőítéssel zárja a levélnek ezt a
részét: az emberiség egysége Isten dicsősége, akinek túláradó szeretete meghalad
minden értelmet és várakozást: „Legyen dicsőség az Egyházban és Jézus
Krisztusban!”
Imádság az Egyházért
