Ef 2,12–22 – Jézus Krisztus az egység alapja
Az apostol el
akarja magyarázni, milyen különleges dolgot tesz Jézus, amikor lerombolja az
embereket megosztó falat, és milyen az az egység, ami ezután kialakul. Jó, ha a
pogányok emlékeznek rá, milyen helyzetben voltak régen, amikor távol voltak Istentől,
kívül voltak a kinyilatkoztatáson. Az apostol szavai ugyan kifejezetten a korra
jellemző helyzetre vonatkoznak, mégis vonatkoztathatjuk magunkra is, arra,
amikor távol voltunk (és továbbra is távol vagyunk) Istentől, kívül a vele való
közösségen. Igazak ezek a szavak a mai Egyház számára is, amikor a
megosztottság felülkerekedik a közösségen és az evangélium továbbadásának
küldetésén. Milyen sok a megosztottság a keresztények között ma is!
Tekintetünket kiterjeszthetjük az egész emberi családra: milyen sok konfliktus
van a föld népei között! Hívő emberként nem törődhetünk bele a megosztottságba,
mert akkor azt kockáztatjuk, hogy cinkosai leszünk. Meghívásunk arra szól, hogy
munkálkodjunk a minden emberrel való testvériesség helyreállításán, amit Isten
szeretne. Jézus a béke. Ezért az emberek közötti teljes egységért munkálkodik. A
béke nem egy érzés, nem az egyéni jólét érzése, még kevésbé egyszerűen a háború
hiánya. A béke az egység teljessége, a valódi testvériesség. Jézus, hogy
lehetővé tegye ezt a békét, lement a konfliktus legmélyére, egészen a halálig.
A kereszttel legyőzte az embereket megosztó önzés falát, és mindenkit
összegyűjtött a szeretetben, megvalósítva „az új embert”, akinek szívében benne
él az egész emberiség. A hívő ember szívében ugyanis megvalósul a minden
megosztottság, minden korlát, minden határ fölött aratott győzelem. Jézus
tanítványa számára nem léteznek legyőzendő ellenségek, hanem csak a szeretetére
váró testvérek. A kereszten megszületett egy új testvériesség a földön: a hívők
közössége. Az Úr rájuk bízta a feladatot, hogy békét teremtsenek mindenhol,
ahol megosztottság és szétválasztás van.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
