Fil 1,18–26 – Az
evangélium mindenekelőtt
Az
imént olvasott szakasz előtt az apostol azt írja a filippi keresztényeknek,
hogy rabsága alkalom az evangélium hirdetésére. Nem arról beszél, milyen
nehézségekkel jár számára a börtönlét. Az evangélium szenvedélyes szeretete az
evangélium hirdetésének különleges alkalmává tette a rabságot. Az apostol az
egész életét Jézus evangéliuma szolgálatának szentelte. Egyéni sorsát, életét
és halálát a háttérbe szorítja: az evangélium hirdetése számít. Nagy lecke ez
számunkra, akiket gyakran elnyom a lustaság, leragadunk szűk látóhatáraink
között. Az apostol szeretné megértetni a filippi keresztényekkel, mi Jézus
tanítványainak feladata: az evangéliumot hirdetni, mindig. Ez alapvető,
visszautasíthatatlan feladatuk, melyről ezt írja: „Ha Krisztust hirdetik bármi
módon, akár érdekből, akár tiszta szándékkal, örülök, és a jövőben is örülni
fogok neki.” Az evangélium hirdetése ugyanis azt jelenti, hogy szavainkon és
életünkön keresztül mutatjuk meg Isten szeretetét, mely az Úr Jézusban
mutatkozott meg végérvényesen. Pál szenvedélye ennek az új évszázadnak a
kezdetén súlyos kérdések elé állítja a keresztényeket. Nem hárítottuk-e túl
gyakran másokra ezt a feladatot, amit pedig Isten minden tanítványára rábízott,
kivétel nélkül? A Filippieknek írt levelet olvasva mindannyiunknak el kellene
tudni mondani: „Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” Az
Úrtól az élet ajándékát kapjuk, az Úrért és az evangéliumért kell hogy éljünk,
mert csak így válhatunk támasszá a világ és a többi ember számára.
Előesti imádság
