Jób
42,1–3.5–6.12–16 – Jób utolsó felelete
Jób
személyesen találkozik Istennel. Megérti, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Ezt
ismeri föl a hívő ember, aki a nehéz pillanatokban is Isten szeretetére bízza
magát, akkor is, amikor minden lehetetlennek tűnik. Ezért ismeri el Jób, hogy
olyan dolgokkal merészelt előállni, melyek meghaladták képességeit, s melyeket
ő maga sem érthetett. Ki foghatná föl az isteni misztériumot anélkül, hogy
hallgatná Isten szavát? Jób hosszan beszélt, ám most megérti, hogy Isten nincs
távol tőle, és hogy imájában helyet kell hagynia Isten jelenlétének és
szavainak. „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel
láttalak” – mondja Jób. Sokszor mi magunk is csak hírből ismerjük Istent, vagy
azt gondoljuk, hogy ismerjük őt, hiszen kiskorunk óta hallunk felőle, vagy
talán már kialakítottunk róla valamilyen képet az alapján, amit hallottunk. De
ki ismeri a Biblia Istenét? Csak akkor ismerjük meg, ha találkozunk vele. Ő
olyasvalaki, aki elénk jön, aki mindenkivel beszédbe elegyedik, aki minden
hozzá fordulót meghallgat. Nem olyan Isten, akit hallomásból meg lehetne
ismerni. A Biblia központi kérdése ez: hogyan lehet személyesen találkozni
Istennel? Ehhez a találkozáshoz a Biblia lapjain át vezet a legjobb út. És a
találkozás telve lesz Urunkkal, Jézussal. Ő maga mondja majd: „Aki engem
látott, látta az Atyát.” A könyv úgy zárul, ahogy kezdődött. Kifürkészhetetlen
titok ez, amiről senki sem állíthatja, hogy egészen értené. Jób ezért volt kész
végül befogadni az isteni szózatot és megnyilatkozást, és megérteni, hogy az Úr
nem hagyta el őt fájdalmában és a megpróbáltatás idején. Jó sorsának helyreállítása
Isten áldásának a jele: ő minden olyan embert oltalmába vesz, aki nem hagy föl vele,
hogy hozzá forduljon, és nem veszíti el reményét Isten szeretetteljes
jelenlétében.
