Október 4., évközi 27. vasárnap

 Assisi Szent Ferenc (†1226) emléknapja; emlékezzünk a primavallei kis kápolna felszentelésére: a Sant’Egidio közösség első imádságos helye lett, Róma külvárosában; 1992. október 4-én írták alá Rómában azt a békeszerződést, ami véget vetett a háborúnak Mozambikban; imádkozzunk mindazokért, akik a békéért fáradoztak

Iz 5,1–7; Zsolt 79 (78); Fil 4,6–9; Mt 21,33–43

„A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben.” Jézus emlékeztet rá, hogy Isten különleges szeretettel szereti, amit az emberek „elvetnek”, kiselejteznek, amit nem tartanak fontosnak, értékesnek. Ezt értette meg a ma ünnepelt Szent Ferenc is San Damianóban, amikor meghallgatta a Megfeszítettet, aki azt kérte tőle, hogy állítsa helyre a házát. A házát, ami az a hely, a templom volt, de az emberek élete is. Ma is milyen sok embert selejteznek ki! Mennyit ér az ember élete, ha haszontalannak, tehernek tartják mások? Ez történik Isten szavával is: gyakran megfeledkeznek róla a sok hiú és haszontalan szó közepette, pedig aki erre a szóra építi a házát, vagyis az életét, az sziklára építi.

Az életnek Jézus, az evangélium adja meg az értékét. És ő annyira szereti életünket, mint a gazda azt a szőlőt, amelyikről az Írás beszél. Jézus azt mondja, hogy a gazda „szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített.” Ezek a szavak fölidézik Izajás próféta szőlőskertről szóló énekét, mely elmondja Isten nagy szeretetét a szőlője iránt, aki valójában a népe, de egyben az egész emberiség, és mindannyiunk élete külön-külön. Az Úr ülteti, figyelmesen óvja és gondozza a szőlőjét. Isten várakozik a szőlőskert gyümölcseire: a békére és az igazságosságra, azokra a gyümölcsökre, amiket a világ reménykedve vár. A földön azonban túl sok a vérontás, túl sokszor száll föl az elnyomottak kiáltása. Jézus példabeszéde megmagyarázza, mi történik a világban, amikor Isten szeretete nem kap viszonzást. A szőlőművesek történetét beszéli el, akik a termés begyűjtésekor, amikor a gazda elküldi szolgáit a szőlőskert terméséért, megverik és megölik a szolgákat. Egyre növekszik a történetben a kapzsiság és az erőszak. A gazda pedig annál jobban gondját viseli a szőlőnek, minél ellenségesebbé válnak a szőlőművesek. Mi történik? Tulajdonuknak tekintik a szőlőskertet, és kezdenek úgy élni, hogy csak saját érdekeikre figyelnek. Ebből a hozzáállásból születik meg az az erőszak, ami terjed a világban. Isten válasza az egyre növekvő erőszakra és ellenségeskedésre a hatalmas, ingyenes szeretet az emberiség iránt: „saját Fiát nem kímélte”. Mi történik ezzel a szőlővel? Másoknak adják, akik, ha rájuk kerül a sor, átadják majd a gyümölcseit. Nem hagyja el a szőlőskertet: Isten keresi a gyümölcsöket, és ha nem talál, akkor sem szűnik meg keresni a jót az emberekben. Folyamatosan veti el ezért a szívünkben szavát és szeretetét. Népe pedig az alázatosak és szegények népe, akikre Assisi Ferenc is rátalált. A szegények, akiket mindenki kiselejtez, próféták számunkra, nem balsorsot hirdető próféták, hanem a barátság prófétái. Az Úr a szegényekben jön el újra hozzánk, amikor találkozunk velük, társul szegődünk melléjük, gondoskodunk azokról, akik szenvednek, akkor lehetővé tesszük az Úrnak, hogy életünkből leszedje az irgalmasság és a béke jó gyümölcseit. Az építők által elvetett kő így válhat szegletkővé, mely köré az életünket építjük. Amit a világ nem tart fontosnak, amit gyöngének tart – mint az evangélium és a hívás, hogy higgyünk a szeretetben –, az valójában az alap, amire fölépíthetünk egy szilárd életet. Így tudunk mindannyian az Úr szőlőjében élni és dolgozni, belépni az országába, az Úr szeretetébe, aki szenvedélyes szeretettel tekint a szőlőjére, eljön, meglátogatja, hogy mindenkié legyen.

Imádság az Úr napján