Assisi Szent Ferenc (†1226) emléknapja; emlékezzünk a primavallei kis kápolna felszentelésére: a Sant’Egidio közösség első imádságos helye lett, Róma külvárosában; 1992. október 4-én írták alá Rómában azt a békeszerződést, ami véget vetett a háborúnak Mozambikban; imádkozzunk mindazokért, akik a békéért fáradoztak
Iz 5,1–7; Zsolt
79 (78); Fil 4,6–9; Mt 21,33–43
„A
kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez
csodálatos a szemünkben.” Jézus emlékeztet rá, hogy Isten különleges
szeretettel szereti, amit az emberek „elvetnek”, kiselejteznek, amit nem
tartanak fontosnak, értékesnek. Ezt értette meg a ma ünnepelt Szent Ferenc is
San Damianóban, amikor meghallgatta a Megfeszítettet, aki azt kérte tőle, hogy
állítsa helyre a házát. A házát, ami az a hely, a templom volt, de az emberek
élete is. Ma is milyen sok embert selejteznek ki! Mennyit ér az ember élete, ha
haszontalannak, tehernek tartják mások? Ez történik Isten szavával is: gyakran
megfeledkeznek róla a sok hiú és haszontalan szó közepette, pedig aki erre a
szóra építi a házát, vagyis az életét, az sziklára építi.
Az
életnek Jézus, az evangélium adja meg az értékét. És ő annyira szereti
életünket, mint a gazda azt a szőlőt, amelyikről az Írás beszél. Jézus azt
mondja, hogy a gazda „szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig
sajtót ásott és őrtornyot épített.” Ezek a szavak fölidézik Izajás próféta
szőlőskertről szóló énekét, mely elmondja Isten nagy szeretetét a szőlője
iránt, aki valójában a népe, de egyben az egész emberiség, és mindannyiunk
élete külön-külön. Az Úr ülteti, figyelmesen óvja és gondozza a szőlőjét. Isten
várakozik a szőlőskert gyümölcseire: a békére és az igazságosságra, azokra a
gyümölcsökre, amiket a világ reménykedve vár. A földön azonban túl sok a
vérontás, túl sokszor száll föl az elnyomottak kiáltása. Jézus példabeszéde
megmagyarázza, mi történik a világban, amikor Isten szeretete nem kap
viszonzást. A szőlőművesek történetét beszéli el, akik a termés begyűjtésekor,
amikor a gazda elküldi szolgáit a szőlőskert terméséért, megverik és megölik a
szolgákat. Egyre növekszik a történetben a kapzsiság és az erőszak. A gazda
pedig annál jobban gondját viseli a szőlőnek, minél ellenségesebbé válnak a
szőlőművesek. Mi történik? Tulajdonuknak tekintik a szőlőskertet, és kezdenek úgy
élni, hogy csak saját érdekeikre figyelnek. Ebből a hozzáállásból születik meg
az az erőszak, ami terjed a világban. Isten válasza az egyre növekvő erőszakra
és ellenségeskedésre a hatalmas, ingyenes szeretet az emberiség iránt: „saját
Fiát nem kímélte”. Mi történik ezzel a szőlővel? Másoknak adják, akik, ha rájuk
kerül a sor, átadják majd a gyümölcseit. Nem hagyja el a szőlőskertet: Isten
keresi a gyümölcsöket, és ha nem talál, akkor sem szűnik meg keresni a jót az
emberekben. Folyamatosan veti el ezért a szívünkben szavát és szeretetét. Népe
pedig az alázatosak és szegények népe, akikre Assisi Ferenc is rátalált. A
szegények, akiket mindenki kiselejtez, próféták számunkra, nem balsorsot
hirdető próféták, hanem a barátság prófétái. Az Úr a szegényekben jön el újra
hozzánk, amikor találkozunk velük, társul szegődünk melléjük, gondoskodunk
azokról, akik szenvednek, akkor lehetővé tesszük az Úrnak, hogy életünkből
leszedje az irgalmasság és a béke jó gyümölcseit. Az építők által elvetett kő
így válhat szegletkővé, mely köré az életünket építjük. Amit a világ nem tart
fontosnak, amit gyöngének tart – mint az evangélium és a hívás, hogy higgyünk a
szeretetben –, az valójában az alap, amire fölépíthetünk egy szilárd életet.
Így tudunk mindannyian az Úr szőlőjében élni és dolgozni, belépni az országába,
az Úr szeretetébe, aki szenvedélyes szeretettel tekint a szőlőjére, eljön,
meglátogatja, hogy mindenkié legyen.
Imádság az Úr
napján
