Fil 1,1–11 – Hálaadás
Pál
a börtönből írja ezt a levelet a filippieknek. A köszöntésben Timóteust is
említi – akit hamarosan elküld hozzájuk –, úgy mutatja be magukat, mint „Krisztus Jézus szolgáit”. Lelkipásztori
szolgálatuk azt jelenti, hogy teljesen az evangélium szolgálatában állnak.
Meglepő, hogy a levél elején az apostol nem beszél nehézségeiről. Ehelyett
köszönetet mond az Úrnak a filippiek tanúságtételéért és azért, hogy „részt
vállalnak az evangélium hirdetésében”. Azt írja, a közösség élete, az
evangélium hirdetése olyan tevékenység, amit az Úr kezdett el, és be is
teljesít. Tisztában van vele, hogy a közösségnek központi szerepe van Filippi
városának evangelizálásában. Bizonyos értelemben büszke is erre, el is mondja,
mennyire szereti őket: „Méltányos is, hogy így gondolkodjam rólatok,
mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, hiszen ti osztoztok
kegyelmemben, akár bilincsekben vagyok, akár az evangéliumot védelmezem és
bizonyítom.” Vigaszt nyújtanak nekik a filippi közösségből érkező jó hírek.
Egyszerre öröm és vigasz ez számára. Az evangélium iránti szenvedélyes
szeretetben való közösség erős és szoros kapcsolatokat hoz létre, amiket sem a
távolság, sem a nehézségek nem gyengíthetnek, még kevésbé semmisíthetik meg. A
közösség növekedése mindig vigasztaló. Pál arról tesz tanúságot a börtönből,
milyen nagy erőt ad a hit megéléséhez a Jézus tanítványai közötti
testvériesség. Ennek az erőnek a titka az imádságban rejlik. Az apostol előbb
hálaadó imát mondott, most pedig azt írja a filippieknek, hogy értük imádkozik.
Közbenjáró imádság ez: „Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban
gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban.” A másokért,
ebben az esetben a távoli filippi közösségért mondott ima a hitbeli közösség
fontosságát mutatja. A másokért mondott imádságban szövődik és erősödik meg a
világ keresztényei közötti testvéri kapcsolat.
A Szent Kereszt imádsága
