Iz 61,1–2a.10–11; Lk 1,46–54; 1Tessz
5,16–24; Jn 1,6–8.19–28
„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt
mondom, örüljetek.” Az apostol határozott felszólításával veszi kezdetét a
liturgia ezen a vasárnapon, amit az öröm vasárnapjának hívunk. Mi is
örvendezhetünk, ha gyermekként bízzuk rá magunkat arra, aki közénk jön. Az
örömre való meghívás ezen a vasárnapon nem a naiv, tudatlan férfiakhoz és
nőkhöz szól, hanem azokhoz, akik tudatosan hisznek benne, hogy Jézus hamarosan
eljön az emberek közé. Megérkezik, és elűzi a szomorúságot, kiirtja szívünkből
a keserűség gyökereit. „Ujjongó örömmel örülök az Úrban, lelkem ujjong az én
Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett s az igaz élet köntösébe
burkolt” – énekli a próféta. Ne saját magunk miatt ujjongjunk. Sőt, érezzük át a
saját kicsinységünket és a világ hiábavalóságát. Mégis örülnünk kell, hiszen
kicsinységünk ellenére kiválasztott minket az Úr. Az alázatos ember tud örülni,
nem a gazdag, aki a boldogság birtokosának hiszi magát, de csak saját
szomorúságának rabja. A gőgös ember sem örül, mert soha nem elégedett, nem
hagyja magát szeretni, és nem hajol meg mások igaza előtt. Örüljünk, mert
elérkezik a megbocsátás, eloldoz bennünket a bűn kötelékéből, és a kegyelem
jóvoltából képesek leszünk megváltozni.
Egy olyan korban, amikor megfogyatkoztak a
próféták, hallgassuk Keresztelő Jánost. „A pusztában kiáltó szó vagyok:
Egyengessétek az Úr útját.” Csak egy hang. Nem sok, szinte alig érzékelhető,
mégis ereje van. A Keresztelő érzi annak felelősségét, hogy beszélnie kell,
és beszél is az Isten nevében. Pál apostol így figyelmezteti saját magát: „Jaj
nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16). A hívő ember
mindenekelőtt hang, tanúságtétel, nem pedig olyasvalaki, aki tetteket hajt
végre. Ebben rejlik Keresztelő János igazi ereje. Gyönge szó csupán, mégis
olyan ereje van, hogy sokan akarják elhallgattatni. Keresztelő János és minden
ember, aki az evangéliumot hirdeti, nem azért beszél, hogy magára vonja mások
figyelmét. Ez a hang továbbküld – egy nála erősebb és hatalmasabb valakihez.
János Jézusra mutat, ez a küldetése, a feladata. Ereje
abban áll, hogy megmutatja az igazi fényt, hogy mindenki láthassa. Ezért nem akarja
magára vonni a figyelmet, nem munkál benne a nehezen elfojtható és egyébként normálisnak
tekinthető feltűnési vágy. Hangja továbbküld, rámutat valakire, aki már
„köztetek áll”. Hangunk életet fakaszthat a sivatagban. Mi, hétköznapi emberek
arra kaptunk meghívást, hogy sokaknak, mindenkinek, akivel találkozunk,
megmutassuk őt, aki már az emberek között van. Gyöngék vagyunk, és erősek
leszünk. Szomorúak vagyunk, és vidámak leszünk. Mert az Úr közeledik, virágba
borítja a földet, és újra kertet varázsol belőle. Jöjj el hamar, Urunk Jézus!
Imádság az Úr napján
