Lk 7,19–23 – Menjetek, és jelentsétek
Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok
Hogy jobban megérthessük a karácsony jelentését, az
evangélium Keresztelő János alakját állítja elénk. A próféta börtönben
van, meg van fosztva a szabadságától, mindenképpen nehezebb a helyzete, mint
nekünk, mégis – vagy éppen ezért – továbbra is várja a Messiást. Nem törődik
bele a rabságba, nem szűnik meg várni és reménykedni, nem hagyja, hogy álomba
ringassa a világ puhány, felszínes légköre. Jézushoz küldi embereit, hogy
kérdezzék meg tőle: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” János hisz Isten
ígéreteiben, és bizonyos értelemben siettetni akarja azok megvalósulását. Tudja,
hogy az Isten által megígért jövőnek el kell érkeznie, nem az embereken, az
emberek munkálkodásán múlik, viszont várakozás közben dolgoznunk kell magunkon
ahhoz, hogy befogadhassuk. Válaszában Jézus Izajás próféta szavait idézi, amikor
arról beszél, mi történik majd a Messiás eljövetelekor: „vakok látnak, sánták
járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a
szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” Minket ez az evangéliumi rész
emlékeztet rá, mik azok a jelek, amik Isten jelenlétére utalnak az emberi
történelemben: a betegek és a gyöngék segítséget kapnak, újra látnak azok, aki
nem láttak, erőt kapnak azok, akik nem tudtak járni, hirdetik az evangéliumot a
szegényeknek. Hogyan várjuk a karácsonyt? Hogyan hirdessük városainkban? Hogyan
mutathatjuk meg magunknak és másoknak, hogy az Úr eljön hozzánk? Az egyetlen
út, amit Jézus mutat János tanítványainak: kézzelfogható tanúságtétel a
szeretet evangéliumáról, a legszegényebbeknek.
Imádság a szentekkel
