Mt 15,29–37 – Gyógyítások és
kenyérszaporítás
Galileába
visszatérve Jézus ismét fölmegy a hegyre. A magas hely, ahol a Fiú és az
Atya találkozik az imádságban, valóságos szentéllyé válik, ahová elviszik a
betegeket, a szegényeket, a bénákat, hogy Jézus megáldja és meggyógyítsa őket.
És Jézus ezt teszi: meggyógyítja a betegeket, és szól mindenkihez. A szöveg
érzékelteti, hogy három napon keresztül föl sem hagy ezzel. Micsoda ellentétben
áll az, ahogy a nép a kényelmetlenségek ellenére is kitart Jézus mellett, a mi
lustaságunkkal, szórakozottságunkkal, amikor Isten igéjét hallgatjuk! Már három
teljes nap óta ott hallgatták. Jézus megérti ezt és megsajnálja a tömeget. Úgy
dönt, hogy miután az ige kenyerével táplálta szívüket, most testi kenyérrel is
táplálni akarja őket. A tanítványok Jézussal ellentétben nem értik, nem
rendülnek meg a tömeg kitartása láttán, pedig az a sok ember még enni is elfelejtett,
csak hogy hallgathassa Jézust. Amikor pedig felhívja rá a figyelmüket, nem
telik tőlük több, mint a beletörődés: semmit sem lehet tenni. Jézus azonban nem
törődik bele, arra kéri őket, hogy kérjenek kenyeret az emberektől. A tanítványok
engedelmeskednek Jézusnak, és hét kenyeret találnak. A hetes szám a
teljességet jelzi. Nem egyszerű alamizsnáról van szó, hanem valódi táplálékról.
Ezt a feladatot bízza Jézus Egyházára, tanítványaira. Nem véletlenül
választanak majd az apostolok éppen hét diakónust az asztal szolgálatára. Jézus
kezébe veszi a hét kenyeret és megsokasítja, hogy jusson mind a négyezer
jelenlévőnek. Ez a csoda Jézusnak a fáradt és kiéhezett sokaság iránti
szenvedélyes szeretetéből születik. Ez az evangéliumi történet arra hív, hogy
minket is ugyanaz az együttérzés töltsön el, amivel Jézus fordul a gyöngék és a
szegények felé, hogy mi is részt vehessünk a szeretet megszaporításának csodájában.
Imádság a szentekkel
