Lk 1,46–56 – Mária éneke (Magnificat)
Amikor Mária az unokatestvérével, Erzsébettel
találkozott, az idős asszony az evangélium első boldogmondásával üdvözölte őt:
„Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”
Elgondolkodtató, hogy az első boldogság Isten szavának meghallgatásához kötődik.
Rögtön szembetűnik, hogy az evangélium meghallgatása nem problémamentes, nem
nélkülözi a nyugtalanságot. Ám ez a nyugtalanság jótékony hatású, elvezet az
üdvösséghez, mert döntésre, változásra késztet. A kezdeti nyugtalanság hamar
átalakul annak az embernek az örömévé, aki érzi, hogy Isten szereti és a
kezében tartja. Mária, az első „boldog” az evangéliumban dalra fakad örömében,
hogy Isten kiválasztotta és szerette; dicsőítő himnuszt énekel Istennek, amiért
az ég és föld Ura rátekintett szegény, gyönge teremtményére. A Magnificatban
Mária különleges módon foglalja össze azoknak a boldogságát (anavim – Jahve
szegényei), akik az egész életüket Isten kezébe helyezték és tőle várják életük
teljességét. Mária nem rejti el kicsinységét, szegénységét. Tudja, hogy igazi
gazdagság Isten gazdagsága, aki a szegényeket és a kicsinyeket választja, hogy
megmutassa szeretetét. Mária megérti, hogy a titok, amelynek részesévé válik, és
amely fölforgatja az életét, az Úr különleges ajándéka. Ugyanaz az Isten, aki
megszabadította Izraelt az egyiptomi fogságból, védelmezte a szegényeket,
megalázta az elbizakodottakat, minden jóval elhalmozta az éhezőket, rátekintett,
és annyira szerette, hogy Fia anyjává tette. Mária reszketve, hatalmas örömmel
fogadta szívébe az Urat, és élete céljává tette. Attól a naptól fogva Mária
közreműködésével Isten hajlékot vett az emberek között. Az Ige testté lett Máriában.
Őbenne jelölte ki az Úr azt az utat, melyen a hívőknek járniuk kell.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
