Mt 11,25–27 – Isten a kicsinyeknek nyilatkoztatja ki magát
Jézus áldja az Atyát, köszönetet mond azért, hogy országának evangéliumát megismertette a „kicsinyekkel”. Mert csakis a „kicsinyeké” a mennyek országa. „Kicsiny” az, aki fölismeri önnön korlátait és törékenységét, akinek szüksége van Istenre, és keresi őt, hogy egész létezését őrá bízza. Az evangéliumnak nem célja az „okosak és bölcsek” lebecsülése, de óv mindazoktól, akik az írástudókhoz és farizeusokhoz hasonlóan gondolkodnak, vagyis olyannyira el vannak telve önmagukkal, hogy senki másra, még Istenre sincs szükségük. Az önelégültség nemcsak Istentől távolít el, hanem könnyen odavezet, hogy meg is vetjük a másik embert. Ám a tanítvány tudatában van, hogy minden Istentől származik, és Jézustól, aki üzenetét kinyilatkoztatta. Aligha gondoljuk, hogy éppen mi volnánk azok a bölcsek és okosak, akikről Jézus beszél – a gyakorlatban mégis ilyennek bizonyulunk: szokásainkat és ítéleteinket bölcsnek véljük, pedig nem engednek rácsodálkozni már semmire; annyira okosak vagyunk, hogy már nem hallgatunk senkire, és azt hisszük, hogy mások nélkül is megvagyunk. A hit a kicsinyek ráhagyatkozásában rejlik, akik ugyan nem értettek meg mindent, ám Isten szeretete miatt erősnek érzik magukat, és hallgatják az ő szavát. Mindannyian lehetünk kicsinyek: ez az alázat útja, ami igazán naggyá tesz minket.
Imádság a szentekkel
