A Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepe.
Mt 12,1–8 – Az Emberfia ura a szombatnak is
A farizeusok, amikor látják, hogy Jézus tanítványai szombaton út közben leszednek néhány kalászt, hogy éhségüket csillapítsák, odalépnek hozzá, és szemrehányást tesznek neki. Ám ő két példával válaszol, melyek rávilágítanak a farizeusok szűklátókörűségére és vakságára. Ozeás szavaival ugyanakkor rámutat Isten nagylelkűségére: „Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot” (Oz 6,6). Az Úr nem kívánja, hogy mereven, külsődlegesen ragaszkodjunk a szabályokhoz: azt akarja, hogy az emberek szíve olyan legyen, mint a mennyei Atyáé. Nem nézi le a szabályokat, de hangsúlyozza, hogy minden szabály fölött áll az együttérzés, Isten szeretete, mely nem ismer határokat. Ez a mérték kezdettől fogva jelen van a bibliai kinyilatkoztatásokban. Némely héber kommentárban például a következőket olvashatjuk: „A szombat értetek van, és nem ti vagytok a szombatért.” Bizonyos magyarázók szerint a rabbik tudták, hogy a túlzásba vitt vallásosság a Törvény lényegének megvalósítását veszélyezteti: „Semmi sincs olyan fontos a Tóra szerint, mint az emberélet megmentése. Ha a legkisebb kockázat is fennáll, hogy egy emberélet veszélybe kerül, félre lehet tenni a Törvény minden tiltását.” A „szombat” azt tanúsítja, hogy Isten szerető módon jelen van a történelemben, a teremtés és az emberi boldogság beteljesedett. Ám az Úr nem ragaszkodik az előírás szó szerinti végrehajtásához, nem köti meg az ember kezét. Dávid példája is Isten hatalmas szeretetét bizonyítja, aki minden szolgaságból ki akarja szabadítani az embereket. Ugyanezt látjuk a Jézus által említett második példában, amikor a papok a templomban megszegik a szombati tilalmat, és a Törvény szerint mégsem követnek el vele bűnt. A lényeg nem a Törvényben van, hanem a szeretetben, ami Istent és a népet felbonthatatlan szövetségben köti össze.
A Szent Kereszt imádsága
