Mt 13,24–30 – A konkoly
Jézus ezzel a példabeszéddel az üdvösség történetét írja le, egészen az utolsó ítélet napjáig. Több dolgot is érdemes kiemelni a szövegből. Legfontosabb megállapítás talán az, hogy ebből a példabeszédből ered a keresztény türelem története. Ezek a szavak kiirtják a manicheizmus gonosz – nagyon gonosz – gyomnövényét, mely az embereket jókra és rosszakra, igazakra és hazugokra osztja. Az evangéliumi szavak nemcsak a fenntartások nélküli türelemre hívnak, hanem az ellenség tiszteletére is: még akkor is, ha a legszentebb, legigazabb ügyeknek, Isten, az igazságosság, a nemzet vagy a szabadság ügyének az ellenségéről van szó. Beszélni kell azonban az ellenség titkáról: míg mindenki alszik, ő a vetésben elszórja a gyomok magjait, melyek megmérgezik a jó magokat. A gonosz misztériuma ez, amivel nem könnyű szembenézni. Semmiképpen sem válaszolhatunk a rosszra másik rosszal, egyedül a remény és a tolerancia erejével, mellyel megakadályozhatjuk a gonosz újbóli megjelenését. A kihívás számunkra az, hogy nagyobb figyelemmel virrasszunk, ne aludjunk el, amíg a megosztás hercege, az ördög még több konkolyt vet a búzaszemek közé. A gazda döntése igen távol áll a mi logikánktól és a megszokott reakcióinktól: a béke új kultúráját alapítja meg. Manapság, amikor egyre gyakoribbak a tragikus konfliktusok, ez az evangéliumi szakasz a találkozásra és a párbeszédre hív. Ez a hozzáállás nem a gyöngeség vagy a belenyugvás jele. Az Úr minden embernek lehetőséget ad, hogy szíve mélyén megtalálja Istennek és az ő igazságának lenyomatát, és megváltoztassa az életét.
Előesti imádság
