Mt 12,14–21 – Jézus Isten szolgája
Jézus éppen meggyógyított egy béna kezű embert a zsinagógában szombaton. A farizeusoknak immár nincsenek kétségeik; összegyűlnek, hogy tervet készítsenek Jézus megölésére. Mindenáron el kell hallgattatniuk. Jézus számot vet ezzel, és elvonul egy félreeső helyre. Nem azért, hogy nyugalmat találjon. Folytatja gyógyító tevékenységét: az emberek keresik őt, hozzáviszik betegeiket, ő pedig meggyógyítja őket. Az evangélista megjegyzi, hogy az egyszerű emberek követik, nem a farizeusok, vagyis akik követik, nem érzik magukat igaznak, hanem tudják, hogy támogatásra, segítségre szorulnak. Jézus viszont azt kéri, ne terjesszék a hírét. Nem azért jött az emberek közé, hogy dicsérjék és csodálják, ami olykor nagy kísértés a farizeusokhoz hasonlóan a tanítványok számára is. Izajás prófétától idéz: úgy mutatkozik meg az emberek előtt, mint szolga, jóságos, alázatos és szelíd szolga, nem úgy, mint erős és hatalmas ember, aki a világ nagyjaihoz hasonló (Iz 42,1–4). Jézus igazi identitása – és a keresztényeké is – a világ számára ijesztő, egyenesen kudarcra van ítélve. De az evangélium szerint aki a legnagyobb, az szolgává teszi magát. Ez a garancia egy szilárd és tartós társadalom számára is: csak ha megtanulunk adni, másokért éljük életünket, a mindenki iránti szeretet kockázatát vállaljuk, akkor találunk rá jobbik, gazdagabbik énünkre. Jézus nem vesz részt politikai csatározásokban, gazdasági vállalkozásokban azért, hogy megmentse a világot a gonosztól. Az ő feladata ennél sokkal mélyebb: az emberek szívében akarja elültetni a jót és kitépni onnan gyökerestől a gonoszt. A szolgálat hasznossá és jobbá tesz minket, erősebbé tesz gyengeségünk közepette, segít fölfedezni a másokban rejtőző jót.
Előesti imádság
