Megemlékezünk Szent Antalról (†1073) és Szent Teodózról: a Kijevi Barlangkolostor alapítói, az orosz és az ukrán szerzetesség atyjai. Az ukrán és az orosz keresztények emléknapja.
Mt 13,18–23 – A magvető
Ez az evangéliumi szakasz a magvetőről szóló példabeszéd értelmezése, amit maga Jézus mond el a tanítványoknak. A magvető széles mozdulatokkal vetette a magot, ami „Isten országáról szóló tanítás szava”, magyarázza Jézus. Az evangélium, vagyis a szó nyitja meg az országot az emberek szívében és a történelemben. Tudjuk, hogy az Isten országának hirdetése Jézus tanításának központja. A Mester azzal kezdi a magyarázatot, hogy megkülönbözteti a négyféle talajt, ahová a magvető hinti a magot. Az útfélre esett magokat elragadja a gonosz. Ilyenek vagyunk, amikor a szívünk áthatolhatatlanná válik, mert csak saját magunkra összpontosítunk. Ilyenkor ugyan találkozunk az igével, de nem értjük meg, nem fogadjuk be. A remény persze még megmarad, hogy a magvető, visszatértekor, befogadóbb földet talál majd, és a mag később kihajt. Aztán ott van a köves helyre hullott mag. Az ilyen ember szívesen hallgatja az igét, de a nehézségek, a szorongatás, az aggodalmak nem engedik növekedni a magot. A tövisek közé hullott mag pedig annak a szíve, aki hallgatja az igét, de a világ gondjai és mindenekelőtt a gazdagság annyira elhatalmasodik az életében, hogy megakadályozza a mag növekedését. Végül a jó föld annak a szíve, aki hallgatja az evangéliumot, és hagyja, hogy a mag növekedjen, és gyümölcsöt is teremjen. Nem a termés mennyisége számít, csak hogy legyen. Úgy is mondhatnánk, termést hozni annyi, mint segíteni a magvetőt a magvetésben. Ezért buzdítja tanítványait Jézus, imádkozzanak azért, hogy az Atya munkásokat küldjön az aratásba. Ezektől a munkásoktól azt kérik, hogy legyenek magvetők, menjenek ki mindennap, és szórják el az evangélium magját a Magvetőhöz hasonló bőkezűséggel.
A Szent Kereszt imádsága
