Megemlékezünk Nunziáról, a Nápolyban 1991-ben elhunyt, szellemi fogyatékos asszonyról. Vele együtt minden sorstársáról, akik az Úrban szenderültek el.
Mt 13,54–58 – Názáreti látogatás
Jézus visszatér Názáretbe, „hazájába”, az „övéi” közé. A zsinagógában úgy beszél, mint még soha: olyan bölcsen, ami nem illik egy egyszerű családból jövő emberhez, főleg ha semmilyen iskolába nem járt és nem voltak híres mesterei. Ezt sugallja az evangéliumi történet, amikor Názáret lakóinak reakcióját leírja. A zsinagógában történt tanítás az Ószövetség néhány sorának felolvasásából és magyarázásából állt. Názáret lakói csodálkoztak rajta: „Honnan van ennek a bölcsessége és a csodatevő ereje?” Jézus prédikációjára a keményszívűek reagálnak így, akik úgy gondolják, mindenki az, aminek látszik; senki sem tud teljesen megváltozni. Ennek a reményvesztett felfogásnak a következménye, hogy bezárkózunk saját kis világunkba, és nem teszünk semmit. Ez nem realizmus, hanem szomorú beletörődés. Tulajdonképpen az élet semmibevétele. Mindenkivel kapcsolatban vagyunk, értesülünk mindenről, ami a világban történik, élőben látjuk a híreket, de nincsenek álmaink senkiről, nem törekszünk egy jobb világra, egy jobb életre. Nem tudjuk megismerni Jézust, mert kívül állunk az ő álmán, hogy megmentse a világot. Jézust a szegények, a bűnösök ismerik fel, akiknek arra van szükségük, hogy szeressék őket; akik egy jobb világot várnak. Igaza van Jézusnak, amikor azt mondja: „A prófétának csak a saját hazájában és házában nincs becsülete.” Az Úr nem ismerhető meg egyszer és mindenkorra! Folyamatosan hallgatnunk kell őt nyitott szívvel, és akkor szeretetének újabb és újabb misztériuma tárul majd föl előttünk, életünk különböző szakaszaiban.
A Szent Kereszt imádsága
