Mt 10,16–23 – Az üldözések megjövendölése
Jézus előre jelzi az üldöztetéseket a tanítványainak. Az evangéliumi szeretet, ami teljességgel ingyenes, és nem vár semmiféle viszonzást, zavarja a világ fejedelmét, aki a megosztásban és a konfliktusokban érdekelt. Jézus joggal figyelmezteti tanítványait: „Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé!” A bárányok – mindenki tudja – mindig gyöngébbek a farkasoknál, sőt, látszólag vesztésre vannak ítélve velük szemben. Ám éppen ebben a helyzetben, amit Jézus maga is átélt, fogalmazódik meg az Egyház küldetése. Andrea Santoro atya, római pap, aki Törökországban élt misszióban, és ott ölték meg, néhány héttel a meggyilkolása előtt ezt írta: „Micsoda előnyt jelent, hogy mi, keresztények egy fegyvertelen Istenben hiszünk, olyan Krisztusban, aki arra hív, hogy szeressük ellenségeinket; hogy szolgáljunk, és így lehessünk a ház »urai«; hogy utolsók legyünk, és így lehessünk elsők; olyan evangéliumban hiszünk, mely megtiltja a gyűlöletet, a haragot, az ítélkezést, az elnyomást; olyan Istenben, aki báránnyá lesz, hagyja, hogy lesújtsanak rá, és ezáltal pusztít el minden büszkeséget és gyűlöletet; olyan Istenben, aki szeretettel vonz magához, és nem hatalommal uralkodik; ez olyan előny, amit nem szabad elveszítenünk.” Aranyszájú Szent Jánost idézi: Krisztus bárányokat legeltet, nem farkasokat. Ha bárányokká leszünk, győzni fogunk, ha farkasokká leszünk, elveszünk. A keresztények csak a galambok szelídségéhez és egyszerűségéhez hasonlító szavakkal és viselkedéssel állhatnak ellen a gonosznak. Az igazságtalanságok, a leggyöngébbek szenvedésének botránya, az élet kioltása, a sok szegény és kevés gazdag között egyre megosztottabb világ sebeinek láttán a tanítvány nem hallgathat, még akkor sem, ha tudja, ellenkezéssel fog találkozni, és életével kell tanúskodnia arról, hogy ő Isten gyermeke, és nem a világ fia. Jézus ennek a napnak az evangéliumi szakaszában így bátorít és vigasztal bennünket: „Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.”
A Szent Kereszt imádsága
