ApCsel 14,21–27; Zsolt 145 (144); Jel 21,1–5; Jn 13,31–35
Az evangélium az utolsó vacsora helyére visz vissza minket, és újra elénk adja Jézus tanítványokhoz intézett beszédének első szavait. Gyengeségeik és a mi gyengeségeink ellenére Jézus tudja, hogy a tanítványok megőrzik szavait, nem adják meg magukat a félelemnek, legyőzik a gonoszt. Hosszan beszél hozzájuk azon az estén. Végül az Atyára bízza őket. Úgy is tekinthetjük, hogy Jézus megtanít minket a közösségért imádkozni, ahogyan ő imádkozott azért az első közösségért. És mintha néhány szóban össze szeretné foglalni az egész evangéliumot, hozzáteszi: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” Az „új” szó itt azt jelenti, végső, végleges, örökre érvényes.
Az egész evangéliumot ebben lehet összefoglalni: szeretni egymást ugyanazzal a szeretettel, amellyel Jézus szeretett. Nem akármilyen szeretetre kapnak meghívást Jézus tanítványai, nem egy olyan érzésre, amely belőlük indul ki, nem az ő mértékük szerint való ez a szeretet, nem a jellemükből vagy az erejükből fakad. A tanítványok ugyanarra a szeretetre hivatottak, ami Jézus szeretete. Az a szeretet, amelyről az evangélium másutt azt mondja: „szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette” (Jn 13,1). Jézus nem egyszerűen elismétli, ami a Leviták könyvében áll: „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat.” (Lev 19,18), hanem pontosítja: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” Vagyis olyan szeretettel, amely nem ismer határokat és amely egészen addig terjed, hogy életét adja másokért. Jézus azt kéri a tanítványoktól, hogy ezt a szeretetet fogadják be, éljék meg. Ez a szeretet minősíti a tanítványokat. János az első levelében megismétli: „A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.” (1Jn 3,16)
Jézus aztán hozzáteszi, hogy csak akkor ismerik fel, hogy az ő tanítványai, ha szeretik egymást: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Igen, a tanítványokról csak akkor ismerik fel, hogy Jézushoz tartoznak, ha befogadják és megélik ezt a szeretetet. Ez az a szeretet, amelyet a szent liturgiában kapunk. Mi is, mint a tanítványok az utolsó vacsorán, megkapjuk a szavát és az Eucharisztia kenyerét. Valahányszor összegyűlünk az Úr asztala körül, ő átalakít minket Krisztus testében, hogy az ő szeretetével éljünk.
Jézus szeretete átformál minket, olyan szent néppé tesz, amely képes megújítani mindent, megvigasztalni a szomorúakat, meggyógyítani a betegeket, támogatni a szegényeket, reményt adni annak, aki elvesztette reményét, befogadni azt, akit elutasítottak, humanitárius folyosókat nyitni a háború poklában. Ezzel a szeretettel lehet megváltoztatni a világot. A már említett ókeresztény bölcs, Tertullianus azt mondta: „Főként a szeretet gyakorlása volt az, amely szinte bélyeget égetett rájuk a pogányok előtt: »Nézzétek, hogy szeretik egymást!«, mondják (miközben ők gyűlölködnek egymás között), és »Nézzétek, készek még arra is, hogy életüket adják egymásért!« (miközben ők inkább gyilkolják egymást).” Az új parancs a testvériesség és a béke idejének parancsa. Az Úr ezt ajándékozta a közösségnek, a szívébe helyezte, tegyük magunkévá ezt a szeretetet.
Imádság az Úr napján
