Szent VI. Pál pápa (†1978) emléknapja
ApCsel 1,1–11; Zsolt 47 (46); Ef 1,17–23; Mt 28,16–20
„Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel?” A mennybemenetel liturgiája a minden felekezetben közös keresztény misztériumot ünnepli. Része a közös hitvallásnak. Lukács leírja az evangéliumában és az Apostolok cselekedeteiben is, és ezzel nem csupán a két könyv között teremt kapcsolatot, hanem a húsvét és a pünkösd között is. Az Apostolok cselekedeteiben azt írja, hogy Jézus „negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról”. Negyven nap, ami találkozásokkal és meghallgatással telt, hogy a tanítványok bevonódjanak a húsvét misztériumába. Párhuzam van a Jézus Jordánban való megkeresztelkedését közvetlenül követő sivatagi negyven nap, a nyilvános igehirdetésre való felkészülés és a húsvétot követő negyven nap között, ami a tanítványokat készíti fel a nyilvános igehirdetésre, hogy továbbadják az evangéliumot egészen a föld végső határáig.
Lukács azt sugallja, hogy azon a napon, amikor ott ülnek a feltámadt Jézussal együtt az asztalnál, a tanítványok tudatában vannak annak, hogy különleges pillanatot élnek át. És amikor hallják Jézust a Lélek eljöveteléről beszélni, megkérdezik: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Érthető kérdés ez, amikor oly sokféle várakozás él az emberekben az üdvösség iránt.
Jézus azt válaszolja a tanítványoknak: „Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.” Jézus mintha inkább azt sugallná, hogy az élet sokkal nagyobb és összetettebb, és egyáltalán nem ránk tartozik, hogy ismerjük az időpontokat. Nem hagy azonban magunkra minket egy bonyolult és akkoriban ráadásul ellenséges világ sötétségében, bizonytalan légkörében. Megígéri, hogy elküldi a Szentlelket: „megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét”. Ugyanazt a Lelket, akit ő kapott a Jordánban való keresztségkor, ők is megkapják majd néhány nap múlva, ez alkalommal lángnyelvek, nem pedig galamb formájában. És végigvezeti majd őket a történelem folyamán, egészen a gonosz felett való végső győzelemig. Miközben velük beszél – úgy is mondhatnánk, a meghallgatás, az imádság idején, mint amilyen ez a szentmise is – Jézus „felemelkedik” a mennybe. Milyen szép a bizánci liturgia kijelentése a mennybemenetelről: „Ő, aki szeret ajándékozni, a mennyből szétosztotta ajándékait az apostoloknak, vigasztalta őket, mint egy atya, megerősítette őket, vezette őket, mint gyermekeit, és azt mondta nekik: én veletek vagyok, és senki nincs ellenetek.”
És egy irányt is mutat a liturgia. Az angyalok odafordulnak a tizenegy apostolhoz, és úgy hívják őket, „galileai férfiak”, a perifériák, az utca emberei: mintha Lukács véglegesen a perifériával, az evangéliummal, a szegényekkel azonosítaná a tanítványi létet. Igen, Jézus mennybemenetelének misztériuma ma azt jelenti számunkra, hogy a feltámadt Jézus előttünk jár a világ sok Galileájában, megszámlálhatatlan perifériáján.
Imádság az Úr napján
