ApCsel 13,26–33. Folytatódik Pál beszéde az antiochiai zsinagógában
Az apostol azt a „testvériséget” hangsúlyozza, amely egyesíti a keresztényeket és a zsidókat, az Ábrahámtól való közös származásuk miatt. Ezt a dimenziót soha nem szabad elfelejteni, ma is újra meg kell élni, a nagy ábrahámi vallásoknak újra találkozniuk kell egymással, hogy felismerjék közös felelősségüket abban, hogy napjainkban elősegítsék a békét és a népek közti találkozást. És itt az apostol a beszédében az evangéliumi igehirdetés szívéig jut el, vagyis Jézus haláláról és feltámadásáról beszél. Pál úgy mutatja be ezt a misztériumot – ami az üdvösség – mint az ősi próféciák beteljesedését. Az evangéliumok egyébként gyakran elismétlik, hogy Jézus halála és feltámadása azért történt, hogy beteljesedjék az Írás. Az apostol itt nem azért fordul hallgatóihoz, hogy Jézus halálával vádolja őket. Arra akarja rávezetni őket, hogy a húsvétot az üdvtörténet csúcspontjaként szemléljék, ami számukra is ezt jelenti. Összegzésképpen kijelenti: „Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett, amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust.” Többes számban beszél, hogy hangsúlyozza, tanúságtétele ugyanaz, mint az apostolok és a többi tanítvány tanúságtétele, akiknek Jézus megjelent feltámadása után. És hogy hallgatóságát a Szentírás ismert szakaszainak elmélyült olvasására buzdítsa, a 2. zsoltár 7. versét idézi: „A Fiam vagy, ma adtam neked életet.” Péter már idézte ugyanezt a zsoltárt pünkösdi beszédében. Pál hangsúlyozza, hogy a halálból való feltámadással Jézus uralma a történelem és a világ felett eléri a tetőpontját.
A Szent Kereszt imádsága