ApCsel 15,1–6. Viták Antiochiában és Jeruzsálemben
Pál és Barnabás, akik főként pogányokból hoztak létre közösségeket, nem kívánták meg a körülmetélkedést azoktól, akik fölvették a keresztény hitet. Ez a gyakorlat azonban mélyen megingatta a kapcsolatot a zsidósággal, akik számára a körülmetélkedés és a zsidó szokások megtartása az üdvösség feltételének számított. Pál és Barnabás azonban úgy gondolták, elég a Jézusban és az evangéliumban való hit. Nagy volt a veszély, hogy mély megosztottság támad a két szemléletmód között. Szükségessé vált tehát, hogy összehívják az összes elöljáró tanácskozását Jeruzsálembe, az apostolok jelenlétében. Ezt a gyűlést tartják az első zsinatnak az Egyház történetében. Ennek a gyűlésnek nem jogi szempontból van nagy jelentősége, inkább abból a szempontból, hogy kifejezi, mit jelent Egyháznak lenni, Egyházként élni: testvérek közösségeként összegyűlni, rendezett módon, vagyis az Úr nevében, az apostolok jelenlétében, hogy megvitassák a közös témákat. Ez az első gyűlés tehát példa lett minden kor keresztény közösségei számára. Ez a szinodalitás útja, amelyet Ferenc pápa ma is javasol az Egyház számára. Ebben a közösségi perspektívában lehet legyőzni az egyes emberek önérvényesítő törekvéseit, amelyek, ha engedjük, megosztanak és elkülönítenek egymástól. Az út során elkerülhetetlenül felmerülő nehézségeket csak testvéri légkörben lehet leküzdeni: ez az egyetlen út, amelyen járva felépülhet Krisztus testének – ami az Egyház – az egysége.
Imádság a szentekkel
