2Kir 2,1.6–14. Elizeus megkezdi prófétai
küldetését
A
szakasz azzal a megjegyzéssel kezdődik, hogy Illés meghalt. Ez azonban úgy
jelenik meg előttünk, mint Isten döntése, „hogy Illést a forgószél fölvigye az
égbe”. A Szentírás ugyanezt mondja Hénochról: „Isten elvitte” (Ter 5,24) – az
Úr hatalmát mutatja ez az életen és a halálon. Illés egyébként Elizeussal
együtt éppen a Jordánon kelt át, hogy az „ígéret földje” felé haladjon.
Megérkeztek Jerikóba, ahol Izrael népe a kivonulás útjának végére érkezett. Illés
innen egyedül akart menni, de Elizeus nem akarta magára hagyni. És együtt mentek.
Szép kép: Elizeus nem hagyja magára mesterét az út utolsó szakaszán. Amikor
elértek a Jordánhoz, Illés az összegöngyölt köntösével, mint egy bottal ráütött
a folyó vizére. A víz kettévált, ők ketten pedig átmentek rajta, és közben
beszélgettek. Illés azt kérdezte Elizeustól, mit szeretne tőle, mielőtt
„elragadják” és elviszik tőle. Elizeus az elsőszülöttet illető örökség írott
törvényére utalva (MTörv 21,17) kétannyi részt kér a lelkéből. Illés megmondja
neki, hogy nagyon nehéz dolgot kér. De ha képes lesz befogadni a „látomást”, teljesül
a kívánsága. Néhány szóban leírja itt azt a bonyolult belső folyamatot, ami a
lelki örökség átadása mesterről tanítványra. És akkor egy tüzes szekér, amelyet
szintén tüzes lovak húztak, kettejük közé vág, miközben beszélgetnek, és Illést
elragadja az égbe. A teofánia (istenjelenés) tipikus nyelvezetével a szentíró
Illés halálának mély, vallásos tapasztalatát írja le, és egyben a prófétai
szolgálat Elizeusnak való átadását is. Elizeus „fölemelte Illés köntösét, amely
leesett róla, visszafordult és újra megállt a Jordán partján”. Illésnek és
Elizeusnak a Jordánhoz kellett mennie, oda, ahol az Úr a végéig vitte a
szabadítás útját. Itt történik meg, hogy a próféták erőt merítenek
küldetésükhöz. Elizeus magára veszi Illés örökségét, hogy amikor rá kerül a
sor, át tudja adni Izrael népének. Az a „köntös” lehetővé tette Elizeus
számára, hogy szétválassza a Jordán vizét, hogy visszatérjen. Ez egyértelmű
analógia Mózes botjával, mellyel a Vörös-tengert szétválasztotta (Kiv 14,16),
és az Illés és Mózes közötti párhuzamot is megerősíti. Minden keresztény
nemzedék, a miénk is arra kapott meghívást, hogy vegye magához Illés
„köntösét”, vagyis a prófécia lelkét, és élje meg azt napjainkban.
