1Kir 11,1–4.9–18.20. Atalja királynő
gonoszsága
Ez a
fejezet a déli országrészben, Júda királyságában játszódik. Salamon halála és a
királyság kettéosztása után a Királyok könyve elsősorban az északi királyság
történetét követte nyomon, és csak néhány rövid híradásban említette meg az
ugyanakkor délen egymást követő uralkodókat: mindenekelőtt Rechabeámot és
Abijamot, akit a könyv szerzője kedvezőtlen színben tüntet fel, Azát és
Jehosafátot, akikről elismerően szól, illetőleg Jorámot és Achaszját, akik
szintén méltatlannak bizonyultak arra, hogy Isten népét vezessék. Atalja
királynő uralkodásának hat esztendejét nem is számítják bele a dinasztia időszakába,
annyira negatívan ítélik meg Júda története szempontjából. Atalja fia halála
láttán úgy dönt, hogy kiirtja „az egész királyi családot”. Jehoseba, Achaszja
húga azonban közbelép, és megmenti Joást, a király egyik fiát. A templomban
rejti el. A gyermek hat éven át a templomban marad, egészen addig, amíg a
főpap, Jehojada egyezséget nem köt az őrséggel, és el nem éri, hogy az egész
nép királlyá válassza a fiút. Júda királysága történetének ezen a pontján a
templomban rejtőzködő örökös az, aki az Úr ígéretének élő mécseseként van jelen
és világít. Nincs az az emberi döntés, még Atalja királynőé sem, mely ezt
megakadályozhatná. Az anyaság kérdése, ami nyilván mindig szóba kerül, amikor
dinasztikus öröklődésről, jelen esetben Dávid házának folytonosságáról
beszélünk, nem egyszerűen az élet biológiai értelemben vett átadását jelenti,
hanem sokkal inkább lelki folytonosságot, vagy ha úgy tetszik, lelki anyaságot,
amely Istentől ered. Izrael népe esetében az élet átadása másfajta törvényen
nyugszik, olyan módon történik, amit maga az Úr tart ellenőrzése alatt: a Lélek
útján. Ilyen lelki örökség száll át például Illésről Elizeusra és ma is a hívők
egyik nemzedékéről a másikra.
A Szent Kereszt imádsága
