Lorenzo Milani (†1967) firenzei papra emlékezünk, aki Barbianában volt plébános, és a gyerekeket, fiatalokat tanította az általa alapított népiskolában.
1Kir 19,16.19–21; Zsolt 16 (15); Gal
5,1.13–18; Lk 9,51–62
Azt írja
az evangélista, hogy miközben közeledtek Jézus napjai, amikor felemeltetik a
mennybe, úgy döntött, hogy Jeruzsálembe megy. A szövegben használt kifejezések
alapján érzékelhető, hogy határozott, rendíthetetlen elhatározás ez a részéről.
Tudta, mi vár rá, nem sokkal később azt mondta: „ma, holnap és holnapután
folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen
el” (Lk 13,33). Azon a napon Jézus megosztotta tanítványaival az álmát, ahogyan
Illés is rávetette a köntösét Elizeusra. Ez a kép, hogy Illés átadja köntösét
Elizeusnak, segít jobban megérteni a feladatot, amelyet az Úr rábíz
tanítványaira. Nem olyan nehéz, hogy ne lehessen viselni, inkább könnyű, hogy
mindenhová el lehessen vinni. Az a köntös, az az álom az Úr követésének
szabadsága, az evangéliumi prófécia, amelyre minden közösség hivatott: hogy
megélje és átadja a következő nemzedéknek.
Az evangéliumot követni azt jelenti,
elfogadni Jézus köntösét, vagyis a lelkét, a béke lelkét, és haladni előre.
Jézus szemrehányást tesz a tanítványoknak, akik le akarják rombolni a
szamáriaiak városát. Nem elég követni őt, fel is kell venni az evangélium
köntösét. Jézus követése nem személyes elhatározás gyümölcse, amit talán azért hozunk
meg, hogy előjogokat szerezzünk magunknak. Az Emberfiának nincs állandó
szállása, az egyetlen, amivel rendelkezik, a köntöse, vagyis az álma, hogy
megmentse a világot a gonosztól. Ezért – és ez az értelme a másik két epizódnak
– a követéséhez arra van szükség, hogy az ember hátrahagyja a többi kötődését,
amelyek lassíthatják vagy esetleg el is árulhatják azt az álmot. A
paradoxonokkal, hogy aki követni akarja őt, az nem temetheti el az apját, és a
családjától sem köszönhet el, Jézus azt mondja, hogy az Isten országa, a köntös
elsőbbséget élvez. Nem a kegyelet vagy az emberség tetteit akarja
megakadályozni. Éppen ellenkezőleg. Ugyanakkor azt hirdeti, hogy az evangéliumnak
abszolút elsőbbsége kell hogy legyen az életünkben.
Nem az erősebb fél követelése ez. Amikor az egyensúlyt keressük a
dolgok megítélésében, amögött gyakran a gyengék lebecsülése húzódik meg,
ugyanis így próbáljuk meg fenntartani a távolságot, és elkerülni, hogy bevonódjunk
a helyzetekbe. Jézus
jól tudja, hogy az ő köntöse nélkül nincs együttérzés, és a Jeruzsálem felé
vezető útján kívül nincs szabadság: vagy vele vagyunk szabadok, vagy rabszolgái
leszünk e világ számtalan urának, melyek közül az első legtöbbször a saját
énünk. Értjük már a végső, súlyos megállapítás okát: „Aki az eke szarvára teszi
kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.” Hozzátehetjük azonban
azt is, hogy bárki, aki magára veszi a köntöst, erőssé és méltóvá válik az
Isten országára, nem számít, hogy gyenge, hiszen mindannyian gyengék vagyunk.
Imádság az Úr napján
