Szent Bonifác (†754) vértanú püspök
emlékezete: a mai Németország területén hirdette az evangéliumot, fríz missziós
útja során ölték meg.
A zsidók a sávuót (pünkösd; a Tóra átadása)
ünnepét tartják.
ApCsel 2,1–11; Zsolt 104 (103); Róm 8,8–17; Jn
14,15–16.23b–26
Pünkösd
ünnepén, ötven nappal húsvét után az apostolok „ugyanazon a helyen mindnyájan
együtt voltak” (ApCsel 2,1). Engedelmeskedtek Jézusnak, aki mennybemenetele
előtt azt mondta nekik: „Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a
magasságból való erőt.” (Lk 24,49) És ekkor jött a pünkösd, az ünnep, melynek
során a zsidók arra emlékeztek, hogy Mózes megkapta a törvény kőtábláit a
Sínai-hegyen. Egy ősi héber szöveg azt írja, hogy amikor Isten átadta Mózesnek
a törvényt, „az Isten hangja a Sínain hetven nyelven hangzott, hogy azt minden
nemzet megérthesse”. Ami
akkor eléjük vetült, Jeruzsálemben most valósággá kezdett válni. Amíg a
tanítványok közössége Máriával együtt imádkozott, szélzúgás támadt a házban, és
teljesen betöltötte. És a széllel együtt „lángnyelvek jelentek meg nekik
szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre”. A Szentlélek ereszkedett rájuk:
és ettől a pillanattól fogva azok az emberek, akik eddig meg voltak rémülve és
önmagukba zárultak, megrázkódtak, mint akiket földrengés ért. Nem külső
rengésekre kell gondolni, hanem a szív és az elme gátjainak leomlására azokban
a tanítványokban. Jézus azt mondta nekik: „a Vigasztaló, a Szentlélek, akit
majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat
mindent, amit mondtam nektek”. Nem állítottak akadályt a lángnyelvek elé,
amelyek mindannyiukra leereszkedtek. Így született meg a misszió, a kilépő
Egyház: fizikai értelemben is kiléptek az utolsó vacsora terméből. És ott
találták magukat a nagyvilággal szemben. Amint kiléptek, azt látták, hogy a tér
tele van különféle emberekkel, „az ég alatt minden népből”. Ott volt az egész
világ, mintha rájuk várt volna. Minden nép képviselője ott volt, és mindenki a
saját nyelvén hallotta beszélni őket. És azok a népek már másképpen látták
egymást, nem elkülönülten, hanem egységben. Nem érezték, hogy identitásukat
veszélyeztetné az evangélium, éppen ellenkezőleg, a népek nagy családjában
elmerülve még szebbnek látták. Az evangélium kezdte lerombolni a falakat,
amelyek elválasztották őket. Nem érezték már idegennek egymást. A Lélekkel
eltelt tanítványok kicsiny csoportján keresztül a Szentlélek egy újfajta
tudatosságot alakított ki a népekben, egy új kultúrát, a találkozás kultúráját.
Ekkor lépett ki először az Egyház a világ elé, és ez a kilépés azóta is
jelképértékű minden keresztény nemzedék számára. Azon a napon, azon a téren az
Egyház elkezdett együtt járni az úton minden néppel. Mintha azt mondaná ezzel,
hogy az Egyház csakis globalizált lehet. Így kezdte az Egyház a misszióját,
megváltoztatva a világot, elindítva egy új történelmet. Lukács leírja, ami az
igehirdetés végén történt a népekkel: „E szavak szíven találták őket.
Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: »Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?«”
És elkezdődött egy új, egyetemes testvériség.
Imádság az Úr napján
