2Kir 19,9–11.14–21.31–35a.36. Hiszkija király imádkozik, és Isten megmenti a várost
Miután az északi királyság elesett, immár egyenesen Jeruzsálem került veszélybe. Az asszír király azt üzeni Hiszkija királynak, hogy ne bízzon az Úrban. Hiszkija azonban, miután elolvasta a levelet, azonnal a templomba megy, és szívből jövő imádsággal fordul az Úrhoz. Nem önmagáért, hanem a városért, a nép szabadulásáért imádkozik: „Figyelj, Uram, és hallgass meg! Halld meg...” Imádkozik, hogy a nép ne kerüljön az asszírok királya és isteneik kezére, akik „nem is istenek, csupán emberi kéz alkotásai”. És megvallja hitét: „…egyedül te vagy az Isten, Urunk!” Hiszkija ugyan tisztában van azzal, mekkora veszély fenyegeti Jeruzsálemet, mégsem hagyja, hogy hite alábbhagyjon. Tudja, hogy bízhat Istenben, és csak őbenne van az ereje. A király Izajás próféta szavai által kapja meg a választ imádságára, akit Isten küld el hozzá, hogy biztosítsa arról, imádsága eljutott az égbe. Sion városa pedig nemcsak megmenekül a pusztulástól, hanem az Úr meg is tartja: „Mert Jeruzsálemből kivonul a maradék, akik megmenekülnek, azokból egy csapat Sion hegyéről.” Isten nem önmagáért menti meg a várost, hanem azért a küldetésért, amelyet az ott lakó népre bízott. A „maradék” nem más, mint az a kicsiny csoport, mely hű maradt az Úrhoz, és melyet ő kiválasztott magának, hogy az egész világnak hirdesse az egyetemes megváltás tervét. A megváltás pedig – amit az Úr ajándékoz nekünk – nem öncélú adomány, hanem mindenkihez szól. Istennek szilárd szándéka, hogy a föld minden népét megmentse a népének adott küldetés által. Ez a nép mindig kicsiny „maradék” lesz, de a küldetése egyetemes.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
