A Santa Maria in Trastevere bazilikában a békéért imádkoznak.
2Kir 17,5–8.13–15.18. A szamáriai királyság
pusztulása
A
Királyok II. könyvének 17. fejezete olyan, mint egy prédikáció, amely az északi
királyság végét mondja el. Nem hirtelen történik meg, hanem a múlt hűtlenségeinek
súlya nehezedik a jelenre. Az előző nemzedéket követték a gonoszságban,
elutasították az Úrral való szövetséget, és ehelyett a környező népek szokásait
utánozták. Az Úr keményen
közbelépett, és „eltaszította színe elől” őket. Az olvasott szentbeszéd
elsősorban Júda törzséhez szól, nehogy alábecsülje az Izrael elestéből
megtanulandó leckét. Örök tanulság ez a bibliai történetekben: nem Isten ítéli
el népét bosszúból, hanem a nép az, amely bálványimádó életével eltávolodik
Istentől, és áldozatul esik a gonoszság hercege borzalmas, romboló
cselvetéseinek. Isten népe egyetlen védőbástyája, egyetlen védelmezője maga
Isten, ahogyan a zsoltáros szüntelenül énekli: „Lelkem Istenben lel nyugalmat,
segítség csak tőle jön. Egyedül ő a sziklám és az üdvösségem, ő az én váram,
nem rendülök meg.” (Zsolt 62,2–3)
Imádság a békéért
