Július 15., szombat

105. zsoltár Ti akik keresitek Istent, legyetek bátrak



1 Alleluja! Magasztaljátok az Urat, szólítsátok nevét,
hirdessétek műveit a népek között!

2 Daloljatok, zenéljetek neki,
hirdessétek minden csodáit!

3 Dicsekedjetek szent nevében!
Akik keresik az Urat, azoknak örüljön a szívük!

4 Keressétek az Urat és erejét,
keressétek szüntelenül arcát!

5Gondoljatok csodáira, amelyeket művelt,
a jelekre és ajka szavaira!

6 Ti, fiai Ábrahámnak, az Úr szolgájának,
fiai Jákobnak, az ő választottjának!

7 Az Úr a mi Istenünk,
ítéletei az egész világon érvényesek.



A zsoltáros könyvben első alkalommal hangzik fel az Alleluja, ami szó szerint annyit tesz: „Énekeljetek Jahvénak, aki az, aki van”. A zsoltáros arra hívja a hívőket, hogy magasztalják az Urat. A dicsőítés miértje a teljes zsoltár tartalmából érthető meg, a szabadítás történetéből, amelyben Isten megszabadítja Izraelt az egyiptomi fogságból, majd az ígéret földjére vezeti őket. A keresztény liturgia átvette az Alleluját és főként azért énekli, hogy az evangélium felolvasását köszöntse. Felharsan Húsvét vigíliáján is: a keresztény közössége magasztalja Istent, mert feltámasztotta Fiát a halálból. Az Alleluja a keresztény Húsvét örömkiáltása. Annak a visszatarthatatlan örömét fejezi ki, hogy az Úr szeretete győzött a gonosz és a halál erőszakos hatalma felett. Mondhatjuk, hogy az Alleluja minden dicséretet egybefog, amellyel az Úrhoz fordulunk. A zsoltáros a 105. zsoltár első hét sorában tízszer szólítja fel Izraelt, hogy magasztalja az Urat: „magasztaljátok, szólítsátok, hirdessétek, daloljatok, zenéljetek neki, hirdessétek, dicsekedjetek szent nevében, tekintsetek rá, keressétek, gondoljatok csodáira” (1–7). A zsoltáros mintha minden szót össze akarna gyűjteni, amelyekkel szeretetéért dicsérni lehet az Urat. A zsoltár során a zsoltáros összefoglalja és hirdeti Izrael „hitvallását”. Olyan „hitvallás” ez, amely nem elvont állításokból épül fel, hanem Izrael megszabadításának történelmi tetteiből, amelyeket Isten maga vitt végbe népéért. A zsoltáros mintha Izrael hitének öt tételére emlékeznék: az ősatyákkal kötött szövetségre (8–15), az egyiptomi József történetére (16–22), a csapások isteni csodáira (23–26), az egyiptomi szolgaságból való kivonulásra (37–43), és végül az ígéret földjére való megérkezésre (44–45). Izraelnek emlékeznie kell erre a történetre, és nem hagyhat fel az Úr dicsőítésével és mindig őrá kell bízza magát. Az egész hívő népnek Ő az igazi Atyja. Minekünk keresztényeknek az Isten műveire való emlékezés azt jelenti, hogy újra átéljük őket a magunk számára. Az üdvözítés történetét, amelyet Isten Izraelért végbevitt, miértünk is végbeviszi. Isten minket is kiválasztott, kísért a történelem során, éveink és napjaink folyamán. Izrael szabadulásának története előképe volt Jézus történetének, amellyel minket megszabadított. Azáltal, hogy elküldte Fiát, az Úr miértünk is végbeviszi azt, amit Izraelért. Nekünk is meg kell köszönnünk az Úrnak, hogy szent földet adott nekünk, amely maga az Egyház, a Közösség. Hálát kell adnunk neki, hogy Szavával és az Eucharisztiával táplál minket; hogy megszabadít a számos csapástól, amelyek városainkat sújtják, és nem hagy minket árván anyák és apák nélkül, akik segítsenek, testvéreket ad, hogy együtt éljünk és akikkel együtt fáradozhatunk, hogy a világot a béke házává tegyük. És dicsőítsük, amiért kicsinységünk ellenére miránk is ránk bízta azt az álmát, hogy minden nép megszabaduljon a halál és a gonosz szolgaságából. Mi is „Ábrahám fiai” lettünk és Ő az „Úr, a mi Istenünk, ítéletei az egész világon érvényesek” (7).
Előesti imádság