Július 6., csütörtök

116 (115). zsoltár – Az Úr színe előtt fogok járni az élők földjén
Imádság az Egyházért
1 Szeretet tölt el, mert az Úr meghallotta könyörgő kiáltásomat.
2 Felém fordította fülét azon a napon,
amelyen segítségül hívtam.
3 Körülvettek a halál kötelékei
s az alvilág csapdái;
elmerültem a nyomorban és a félelemben.
4 Akkor segítségül hívtam az Úr nevét:
„Ó Uram, mentsd meg életemet!”
5 Jó az Úr és igazságos,
a mi Istenünk csupa irgalom.
6 Az Úr megőrzi a kicsinyeket.
Nyomorult voltam és szabadulást hozott.
7 Lelkem, nyugodj meg újra,
mert az Úr jót tett veled.
8 Megmentette lelkemet a haláltól,
szemem a könnyektől,
lábam a botlástól.
9 És újra az Úr színe előtt járhatok
az élők földjén.

A 116. zsoltár az Úrba vetett bizalom és az iránta való szeretet megvallásával kezdődik. Valószínűleg egy a templomban felhangzott imádságról van szó, amellyel az egész gyülekezet előtt akarták az Úr segítségét megköszönni: „Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt.” (13–14) A keresztény hagyomány ezeket a szavakat felelevenítette és az Eucharisztiára alkalmazta, amely a keresztény imádság csúcspontja, az a pillanat, amikor a közösség a Húsvétot ünnepli, az Úr halálának és feltámadásának misztériumát. A zsoltáros erőteljes szavakat használ. Imádságát az Úr iránti szeretet megvallásával kezdi, aki mindig meghallgatja őt: „Szeretem az Urat, mert meghallgatta könyörgésem szavát” (1). Szeretete erős és szenvedélyes. Minden hívő szeretetének ilyennek kell lennie az Úr iránt. Istenhez való viszonyunkban a szeretetnek nem lehet más alternatívája, azért sem, mert az Úr előbb szerette az embert és továbbra is szenvedélyesen szeret minket. A zsoltáros röviden mesél életéről és hangsúlyozza Isten iránta való szenvedélyes figyelmét, aki mindig meghallgatta és teljesítette kéréseit. Halálveszélyben, félelemben és nyomorban mindig bizalommal fordulhatott az Úrhoz: „Ó Uram, mentsd meg életemet!” (4), és az Úr meghallgatta. Belső kétségek idején, vagy amikor magára hagyták azok, akik becsapták őt, mindig Istenben bízott: „Telve voltam bizalommal akkor is, amikor így szóltam: »Mély megaláztatásban lett részem.« Kétségbeesésemben ezt mondtam: »Az emberek gonoszak mind«” (10–11). A zsoltáros által leírt helyzetek nem ritkák, gyakran megismétlődnek minden ember, a mi életünkben is. Éppen ezért buzdítja a hívőket, hogy állandóan imádkozzanak az Úrhoz, hiszen az Ő nem fárad bele abba, hogy meghallgassa és segítse azt, aki hozzá fordul. Ezt hangsúlyozza a zsoltáros, amikor arra az igazságra emlékeztet, amely az egész Szentírást áthatja: „Az Úr megőrzi a kicsinyeket. Nyomorult voltam és szabadulást hozott.” (6) Az Úr, aki megőrzi a kicsinyeket, meghallja a kiáltásukat, és mindig segítségükre siet. A Biblia minden lapja arra buzdít, hogy bizalmunkat az Úrba helyezzük. A hívő embernek elég Isten. Így nyugtatja lelkét a zsoltáros: „Lelkem, nyugodj meg újra, mert az Úr jót tett veled” (7). Az ellenségek megközelíthetik és megpróbálhatják romlásba dönteni az igaz embert; megpróbálhatják elérni, hogy a gonosz legyőzze, de az Úr nem engedi, hogy csapdába essen az, aki rábízza magát. Ez volt a hívő tapasztalata tegnap, és ez ma is. Ez a mi tapasztalatunk is, amikor az Úrra bízzuk magunkat. Mi is így énekelhetünk: „Megmentette lelkemet a haláltól, szemem a könnyektől, lábam a botlástól” (8). A zsoltáros bizalomteljes szavaival zárul ez a rész: „És újra az Úr színe előtt járhatok az élők földjén” (9). 
Imádság az Egyházért