Július 11., kedd

Szent Benedeknek (†547), a nyugati szerzetesek atyjának az emléknapja, aki a nevét viselő regulával vezeti őket.
 
Jn 15,1–8. Az igazi szőlőtő


1Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves.
2Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen.
3Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek.
4Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
5Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.
6Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég.
7Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok.
8Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.


Az egyház ma Nursiai Szent Benedekre, a nyugati szerzetesség atyjára emlékezik. Benedek fiatalon elhagyta szülőföldjét, ahol valószínűleg találkozott keleti szerzetesekkel, akik nagy számban éltek azon a környéken. Rómában telepedett le, hogy tanulmányait elvégezze. A hagyomány szerint a Trastevere negyedben lakott, itt templomot emeltek emlékére. Benedek azonban hamar elhagyta Rómát is és magányos helyre távozott, Subiaco környékére, hogy teljességgel Istennek szentelje magát. Számos tanítvány szegődött hozzá, ezért úgy döntött, hogy Montecassinóba megy, ahol egy új monostort alapított, és megírta a rendkívüli emberi és keresztény bölcsességről tanúskodó híres Regulát. A Regula az egész nyugati szerzetesség számára alapvető iránymutatássá vált. Ezt olvassuk a Prológusban: „Fel kell tehát állítanunk az Úr szolgálatának iskoláját… De ha a megtérés és a hit útján előre haladunk, akkor majd szárnyaló szívvel és a szeretet elmondhatatlan édességével sietünk előre az Isten parancsainak útján.” Benedek szavai nem csak a szerzetesi élet követőire érvényesek, hanem azokra is, akik a világban élik mindennapi életüket. Mindannyiunknak szükségünk van a fegyelemre, egy regulára, szabálygyűjteményre, amely nem engedi, hogy a mindennapok elsodorjanak minket, hogy a természetes szokások, az önzés fogásban tartsanak és így megfeledkezzünk az Úrról, szavának hallgatásáról, elhanyagolva az imádságot és kivonva magunkat abból, hogy a világ átformálásán fáradozzunk. Az Úr meghallgatásán alapuló „élet-regula” megvalósításával növekszik bennünk a lelki ember. A tanítvány az a hívő ember, aki kapcsolatban marad a szőlőtővel, vagyis Jézussal, amint az evangéliumban hallottuk. Jézus nekünk is mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” Ezzel akarja megértetni velünk, hogy milyen köteléknek kell lennie közte és miköztünk. A szőlővessző csak addig él és hoz termést, amíg a szőlőtőn marad. Ha levágnák, elszáradna és elhalna. Ezért létfontosságú, hogy a szőlővesszők megmaradjanak a szőlőtőn. Ez azonban nem a véletlen műve: fegyelemre, regulára van szükség, amely segít, hogy a mindennapi élet szédítő üteme ne tudjon magával sodorni minket.
Imádság az Úr anyjával, Máriával