Szent Benedeknek (†547), a nyugati szerzetesek atyjának az emléknapja, aki a nevét viselő regulával vezeti őket.
Jn
15,1–8. Az igazi szőlőtő
1Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves.2Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen.3Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek.4Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.5Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.6Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég.7Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok.8Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.
Az egyház ma Nursiai
Szent Benedekre, a nyugati szerzetesség atyjára emlékezik. Benedek
fiatalon elhagyta szülőföldjét, ahol valószínűleg találkozott
keleti szerzetesekkel, akik nagy számban éltek azon a környéken.
Rómában telepedett le, hogy tanulmányait elvégezze. A hagyomány
szerint a Trastevere negyedben lakott, itt templomot emeltek
emlékére. Benedek azonban hamar elhagyta Rómát is és magányos
helyre távozott, Subiaco környékére, hogy teljességgel Istennek
szentelje magát. Számos tanítvány szegődött hozzá, ezért úgy
döntött, hogy Montecassinóba megy, ahol egy új monostort
alapított, és megírta a rendkívüli emberi és keresztény
bölcsességről tanúskodó híres Regulát. A Regula az egész
nyugati szerzetesség számára alapvető iránymutatássá vált.
Ezt olvassuk a Prológusban: „Fel kell tehát állítanunk az Úr
szolgálatának iskoláját… De ha a megtérés és a hit útján
előre haladunk, akkor majd szárnyaló szívvel és a szeretet
elmondhatatlan édességével sietünk előre az Isten parancsainak
útján.” Benedek szavai nem csak a szerzetesi élet követőire
érvényesek, hanem azokra is, akik a világban élik mindennapi
életüket. Mindannyiunknak szükségünk van a fegyelemre, egy
regulára, szabálygyűjteményre, amely nem engedi, hogy a
mindennapok elsodorjanak minket, hogy a természetes szokások, az
önzés fogásban tartsanak és így megfeledkezzünk az Úrról,
szavának hallgatásáról, elhanyagolva az imádságot és kivonva
magunkat abból, hogy a világ átformálásán fáradozzunk. Az Úr
meghallgatásán alapuló „élet-regula” megvalósításával
növekszik bennünk a lelki ember. A tanítvány az a hívő ember,
aki kapcsolatban marad a szőlőtővel, vagyis Jézussal, amint az
evangéliumban hallottuk. Jézus nekünk is mondja: „Én vagyok a
szőlőtő, ti a szőlővesszők.” Ezzel akarja megértetni velünk,
hogy milyen köteléknek kell lennie közte és miköztünk. A
szőlővessző csak addig él és hoz termést, amíg a szőlőtőn
marad. Ha levágnák, elszáradna és elhalna. Ezért létfontosságú,
hogy a szőlővesszők megmaradjanak a szőlőtőn. Ez azonban nem a
véletlen műve: fegyelemre, regulára van szükség, amely segít,
hogy a mindennapi élet szédítő üteme ne tudjon magával sodorni
minket.
Imádság az Úr
anyjával, Máriával
